A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1944.
1944. május 4.
1944. május 4. — 132—133. 187' 3200 P nyereséget eredményezett, de az egész évi kiadásokkal 758.85 P túlköltés lett a végeredmény.' Azonban az üdülő áldásos hivatását teljesítette, mert a tanároknak, lelkészeknek pihenést, üdülést és a mai 1 viszonyok közt igen jó ellátást biztosított. Az üdülő augusztus 25-ig majdnem mindig tele volt, sőt az ellátás beszüntetése után is maradtak'ott vendégek, úgyhogy a szeptemberi jövedelem bőven pótolta a túlköltést. A leltárszerinti értéket most nem mutatja ki a jelentés, mert a mai árak mellett a régi értékelés nem reális, különben is új leltár fog készülni, mert a régi, érdemes telepfelügyelő: Németh János lemondása miatt az új telepfelügyelőnek át kell adni a telep ingóságait. 3. Ujfehértón új beruházás most nem történt, de a bérlők egy nagy dohányhodályt építtettek. A bérlők pontosan fizetnek, sőt 1083.34 P túlfizetéssel zárták a gazdasági évet. 4. A Borszéken vásárolt villa a nyári hónapokban mindig tele volt, de tavasszal is voltak vendégek, főként az egyesület tagjai, csak egy evangélikus tanár és egy ref. lelkész volt a^ tagokon kívül, akik 25% kedvezményt kaptak, a ref. tanáregyesület tagjai pedig a hatóságok által megállapított árakból 50%,-ot. így is a darab esztendőben (1943 május 1-től augusztus 31-ig) 3405.78 P volt a bevétel, a kiadások pedig • 1378.71 P-re rúgtak, tehát 1977.07 P nyereséggel zárult az első darab esztendő. ,5. AT. GY. N. A. díjakat a konvent által ideiglenesen felmentett intézeteken kívül a többi intézet mind beküldötte. Az egyetemes konvent az Országos Református Tanáregyesület központi igazgatóságának a Tanárok Gyermekeinek Nevelési Alapjára vonatkozó 1942/43. évi 265953.98 P vagyonegyenleggel lezárt, s a tanáregyesület számvizsgáló bizottsága által megvizsgált és rendben levőnek talált számadását és jelentését jóváhagyja, az Országos Református Tanáregyesület központi igazgatóságát és pénztárosát az 1942/43. évi számadás terhe alól a szokásos fenntartással felmenti. 133. (22.) Az egyetemes konvent 183/1943. sz. határozata szerit szükségesnek tartja hogy a református gimnáziumaink és leánygimnáziumaink magyar nyelv- és irodalmi oktatás céljára vezérkönyvek, a magyar és egyetemes történelem és egyháztörténelem tanítása számára pedig történelmi olvasókönyvek adassanak ki. Fel-