A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

1943. május 19. — 182—183. 235 ban közöl s a fentiekben e beszédrészietet szórói-szóra előterjesztettem, a következő tiszteletteljes észrevételeket fűzöm: 1. Az első világháború előtti és a ma használatos gimnáziumi tankönyvek terjedelme között lényeges eltérés nincsen. A mult század utolsó két évtizedében megjelent szám tankönyvek pl. csaknem oldalszám szerint megegyező terjedelműek a maiakkal. Ha néhány tankönyvnél mégis terjedelemváltozásról lehet beszélni, akkor inkább a régi tankönyvek mondhatók terjedelmesebbeknek. Ez a helyzet különösen a történelmi tankönyveknél. (Mai terjedelem 120—180 oldal, a régiek csaknem kivétel nélkül 200 oldalon felüliek.) A tankönyvírásnál ugyanis régóta az a tendencia érvényesül, hogy a tankönyvek a lehető legrövidebbek legyenek, feleslegeset ne tartalmazzanak. E kívánalom folyománya azon didaktikai elvnek, hogy a tananyagot az iskolában a tanárnak úgy kell feldolgozni, hogy a tanulóra otthon csak az ismétlés, begyakorlás munkája várjon. A tankönyv eredménytár, váza csupán az iskolai tananyag feldolgozásának, sokkal inkább arra való, hogy emlékeztessen, felújítsa egészében és részleteiben az iskolai munkát, semhogy a tanuló a tankönyv szövegét betanulja. Ezért nehéz is lenne a tankönyvek további rövidítése. (Az elmondottakból következik, hogy a mai tankönyv nem érdekes. Érdekesnek, élményszerűnek kell lenni magának a tanításnak, tehát a tanár munkájának.) A tankönyvírás mai elvi követelményéből ,a tankönyv mai didaktikai feladatából, abból a kívánalomból, hogy a tankönyv a tantervi anyagot a legrövidebben dolgozza fel, következik, hogy Voinovich Géza úrnak azon állítása, hogy a tanár legalább a felét kénytelen minden tankönyvből kihagyni, túlzás. Ha akadna üyen tanár, ez a. körülmény csak azt bizonyítaná, hogy nem jól dolgozta fel a tananyagot, nem végzett becsületes munkát, mint aminőt ma minden magyar tanárnak végeznie kell. A tankönyvek rövidségének didaktikai követelménye nem vonatkozik természetesen az olvasókönyvekre és a nyelvkönyvekre. Magyar olvasókönyveinknek csak egész csekély terjedelem jut az elméletre, a megtanulandó tananyagra, ellenben az olvasókönyvek végigvezetik a középiskolai tanulót a magyar szellem fejlődése útján, gazdag termését mutatják be nemzetünk sokszázados szellemi életének. Ha összehasonlítjuk pl. a gimnáziumaink, középső osztályainak olvasókönyvét, csak a hábirú előtti gimnáziumi magyarnyelvi tankönyvekkel, szembetűnő, hogy a háború előtti magyarnyelvi tanköny-