A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

14 1943. május 19. — 10—11—12. Egyházunkat ebben a vonatkozásban nem terheli mulasztás. A konvent elnökségi tanácsa már 1941. decemberében felajánlotta a honvédelmi miniszter úrnak, egyházunk minden testületének és hivatalosának, elsősorban a lelkészeknek és tanítóknak jószolgálatát a hadiárvák gondozására nézve. Ugyanabban a hónapban körlevélben felhívta az egyház minden hivatalosát, hogy ebben a gondozásban teljes odaadással vegyenek részt. Egyházunknak ez a felajánlkozása mindenik egyház között az első volt. Országos zsinatunk 1942. április 9-én tartott ülésében újból hangoztatta, hogy a hadiárvák gondozása a gyülekezeteknek, az egyházi tisztviselőknek, és hatóságoknak különös kötelessége. Azóta e tárgyban több vonatkozásban sok történt. Küönösen a Református Szeretetszövétség ügybuzgó igazgatójának, Kiss Ferenc dr. tanár úrnak kezdeményezésére megindította a „saját hadiárva" mozgalmat, amelyhez azóta már itöbb százan csatlakoztak; a Balatoni Társaság, szintén egyik református testvérünk közreműködésével, nagyarányú szervezést kezdett; legújabban pedig a miniszterelnökné úrnő és a főpolgármester úr kezdeményezéséről értesültünk. A háború áldozatai érdekében azonban még mindig nem történt gondoskodás hivatalos hatósági szervezet felállításával. Ma is az az álláspontom, hogy az állam és a társadalom egyformán nagy nemzeti hálaadóval tartoznak a háború áldozatainak. Tovább óhajtok munkálkodni abból a célbó

1, hogy az állam elsősorban vállalja a hadigondozás feladatának pénzügyi részét éspedig olymódon, hogy azt a közjótékonyságnak és az ahhoz kapcsolódó társadalmi közreműködésnek csupán kiegészíteni legyen szükséges. Nem vagyok megnyugodva mindaddig, amíg a hadigondozás szervezése intézményesein meg nem történik és kívánom, hogy a háború által sújtcltt minden család sorsának legyen állandó gondviselője. Főtiszteletű Konvent! Mindig erősen elitéltem a sötétenlátást, a baljóslatokat, méginkább a rémhírterjesztést. Elsősorban a lelkipásztoroknak, de ezenfelül az egyházmegyei és egyházközségi elnökségeknek és vidéken a nép között élő, vezetésre és irányításra hivatott testvéreinknek feladatuk és kötelességük, hogy megpróbáltatások és kedvezőtlen események idején, szembenézzenek a sötétenlátókkal, erősítsék a nemzeti lelket, valamint a hazánknak jobb jövendőjébe vetett szilárd bizalmat és segítsenek elvégezni azt a munkát, amelyet esetleg az országnak egyik-másik községében az új termésig a nélkülözők, szűkölködők, a remélhetőleg csak átmenetileg nehéz helyzetbe jutottak érdekében végezni kell.