A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

43. május 19. — 10. 15 Az élet-halálharc alatt esetleg megpróbáltatások leselkedhetnek reánk és észlelhetünk kedvezőtlen jelenségeket is, ezek között sajnálatosan azt is, hogy sok honfitársunk még mindig nem érzi át tökéletesen kötelességeit az egész nemzet és embertársai iránt, hanem cselekedeteit önző egyéni érdek, különösen mértéktelen pénzszeretét irányítja. De üy jelenségek mellett is óvakodnunk kell a reménytelenségtől, sőt hangoztatnunk kell folyton azt, hogy a Mindenható, amint ez ezeresztendős történelmünkben már többször történt, még a csapásokat is nemzetünk javára fordíthatja és ezúttal is fel fogja emelni és virágoztatni a magyarságot. Meg fog ez történni azérft, mert az Ür Európának ezen a veszedelmes pontján fajtánknak történelmi küldetést rendelt és ez a küldetés megvan jelenleg is, sőt meglesz a világháború befejezése után is, nagy történelmi erők és ellentétes érdekű nagyhatalmak mellett is. Száz év előtt a Legnagyobb Magyar megjósolta, hogy „honi bárkánk" a közeljövőben viharos tengerre kerülhet. A magyar reformátusoknak ott kell maradniok az esetleg viharba kerülő hajó fedélzetén azzal az öntudatos jelszóval, hogy bajok, esetleg reánk váró küzdelmek közepette is mindnyájan hűségesen teljesítsük a Gondviselés által elénk szabott keresztyéni és hazafiúi kötelességeket. Ez a meggyőződés is arra indít hogy a Főtiszt. Konvent parancsának megfelelőleg, egyelőre tovább végezzem ezeket az egyházi és hazafiúi teendőket. Teljesen átérzem, hogy ezek végzésére „önmagamtól semmi" vagyok; a Mindenható kegyelmébe bízva, kitűnő elnöktársam, valamint a konvent többi tagjainak szíves támogatásába ajánlom magamat. Most szomorú kötelességem megemlékezni utolsó ülésünk óta elszenvedett sútyos veszteségeinkről. Elmentek a minden élők útján: Téglássy András konventi rendes tag, abaúji egyházmegyei gondnok, egyházi közéletünknek és az országgyűlésnek is buzgó és jeles munkása; továbbá Pósa Péter és Máthé Sándor konventi póttagok, akik közül az utóbbi előbb elköltözött, semmint őt, erdélyi egyházkerületünk kiküldöttjét, közöttünk üdvözölhettük volna. Különösen súlyos vesztesége egyházunknak ós az egész magyar közéletnek dr. Hegedűs Lóránt elhúnyta. Ő egészen ritka, több téren kiváló egyéniség volt: igazi államférfi, Itudós, író ós a gazdasági élet tevékeny munkása. Megörökítette nevének emlékezetét mint