A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

102 1942.- május 6. — 69—70. földrajza, magyar történelem stb.) kellő ismeretről tesznek bizony­ságot, továbbá abban az osztályban, amelyikben utolsó román bizo­nyítványuk alapján ideiglenesen felvétettek, a többi tárgyakból is olyan előmenetelt tanúsítottak, hogy az osztály többi tanulójával minden nehézség nélkül együtt tudnak haladni. Ennek a megállapításnak, illetőleg a megállapítás érdekében tartott rendkívüli vizsgának az eredményét az osztályfőnök tarto­zik az éwégi bizonyítvány, illetőleg tanulmányi értesítő megfelelő rovatába jelen rendeletemre való hivatkozással bejegyezni." Az elnökség e rendeletet megküldötte az erdélyi egyházkerület igazgatótanácsának és a többi egyházkerület püspökének azzal a kéréssel, hogy a főhatóságuk alá tartozó iskolákkal további meg­felelő eljárás végett közöljék. Az egyetemes konvent jóváhagyóan tudomásul veszi az elnökség intézkedését. 64. (28.) A református egyetemes konvent elnökségi tanácsa Budapesten, 1941- évi július 15-én tartott ülésén foglalkozott a dunán­túli egyházkerület püspöke által 2937/1941. szám alatt felterjesztett kérvénnyel, amelyben a belsősomogyi ref. egyházmegye a csurgói református Csokonai Vitéz Mihály gimnázium fenntartótestülete szá­mára engedélyt kér, hogy párhuzamos felső tagozatként az 1941/42. iskolai évtől kezdődően mezőgazdasági középiskolát állíthasson fel. Az egyházkerület elnöksége az Egyházi Törvény V. t.-c. 87. §-a alapján az engedélyt 2690/1941. szám alatt megadta. Az új tagozat elhelyezésére az intézetnek megfelelő objektum van birtokában. Benépesedését a környékbeli nyolc polgári fiúiskola biztosítja. A személyi és dologi kiadások fedezésére a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium négy éven át 25.000 P államsegélyt helye­zett küátásba. Az elnökségi tanács köszönettel vette tudomásul a csurgói Cso­konai Vitéz Mihály gimnázium fenntartótestületének a mezőgazda­sági középiskola felállítása körül kifejtett áldásos működését és ja­vasolta az elnökségnek, hogy az egyetemes konvent utólagos hozzá­járulásának feltétele mellett a csurgói mezőgazdasági középiskola felállításához az engedélyt az 1933. évi Egyházi Törvény V. t.-c. 87. §-a alapján az 1941/42. iskolai év kezdetétől adja meg. E határozatot az elnökség — megfelelő intézkedés kérésével — megküldötte a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak.

Next

/
Thumbnails
Contents