A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

1942. május 6. — 64—65—66. 103 Az egyetemes konvent a csurgói mezőgazdasági közép­iskola felállítása érdekében tett intézkedéseket jóváhagyólag tudomásul veszi. Egyúttal örömét és elismerését fejezi ki a megvalósítás létrejöttét munkáló minden tényezőnek fára­dozásukért. 65. (29.) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 56.665­1941. V. számú rendeletében felhívta valamennyi tankerület főigaz­gatóját, hogy utasítsák a vezetésük alatt álló tankerület gimnáziu­mainak igazgatóit, hogy annak a vidéknek, ahol az intézet fekszik, környezettérképét a VH. osztályú tanulók számára elegendő mennyi­ségben hivatalos átiratban igényeljék a M. Kir. Honvédtérképészeti Intézet (Budapest, n., Olaszfasor 7—9.) parancsnokságától. Az igénylésbe vegyék be az egyes intézetek számára szükséges mennyi­séget is. Együttes rendelés esetén az iskolák nagy kedvezményben részesülnek. Bármilyen felvilágosításra van szükség ebben az ügy­ben, az iskolák igazgatói forduljanak közvetlenül az intézethez. E rendelkezésre azért volt szükség, mert a gimnázium VH. osz­tályában életbelépő földrajzi tanterv az elméleti és gyakorlati tér­képismeret tanítását is előírja. A tanítás mind az elméleti órákon, mind a szabadban való gyakorlatok alkalmával a 75.000-es térké­pek alapján történik. A térképlapokat ezidőszerint kereskedők nem hozhatják forgalomba a honvédelmi minisztérium hozzájárulása nélkül. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr e rendeletét meg-, küldte Elnökségünknek azzal a kéréssel, hogy a főhatósága alatt álló gimnáziumokban hasonló módon rendelkezzék. Elnökségünk felhívta az erdélyi egyházkerület igazgatótaná­csát és a többi öt egyházkerület püspökét, hogy a vallás- és közok­tatásügyi miniszter úrnak 1941. július 21-én 56.665/1941. V. szám alatt kelt, a gyakorlati térképolvasásra vonatkozó rendelkezéséhez való alkalmazkodásra szólítsák fel a főhatóságuk alá tartozó gim­náziumok igazgatóságait. Az egyetemes konvent az elnökség rendelkezését jóvá­hagyólag tudomásul veszi. 66. (30.) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 113.129/ 1939. IX., 167.095/1940. IX. és 7776/1940. elnöki számú rendele­tében úgy intézkedett, hogy a visszacsatolt területek iskoláinak ta­nári, tanítói, ifjúsági könyvtáraiban található magyarellenes köny-

Next

/
Thumbnails
Contents