A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

•a 234/1941. sz. konventi határozathoz. 573 E beavatkozással figyelmezteti és irányítja a tanítót, helyesebb mód­szert jelöl meg, rámutat valamely szempontra, eligazíthat valamely zavart s ekként a gyermekben a tárgy iránt különös érdeklődést éb­reszthet, tehát különösebben használhat; felettébb könnyű azonban ezzel a tanító tekintélyét aláásnia, kedvét szegnie s ezzel ártania is. E tekintetben tehát a legnagyobb óvatosságra és körültekintésre van szükség. A tanító egyéni törekvéseinek méltánylása. 35. §. Ha a tanítóról a felügyelő előre tudja, esetleg a lelki­pásztortól vagy magától a tanítótól értesül arról, hogy valamely tárggyal különösen foglalkozik (tudományosan, gyakorlatilag), vagy pedig egyiknek a tanításában különösen ügyes, a felügyelő adjon alkalmat ennek kimutatására, győződjék meg értékéről és ehhez ké­pest szolgáljon buzdítással is. Az írások, rajzok, kézimunkák átvizsgálása. 36. §. Egy-egy látogatásnak aránylag rövid ideje nean engedi meg, hogy a felügyelő mindig minden részletet egyaránt megvizs­gáljon. Különösen nehéz eleget tenni annak a szükségletnek, hogy az összes írások, rajzok, kézimunkák gondosan átvizsgáltassanak. Ebből az következik, hogy a felügyelőnek eleve kitűzött, vagy a helyszínén a körülményekből kialakult főcélja szerint egyik alka­lommal egyik, máskor pedig másik tárgyra vagy részletre kell fő­képpen gondot fordítania. Minden alkalommal bele kell tekinteni a különböző írásbeliekbe, rajzokba, kézimunkákba, de lennie kell olyaí> látogatásnak is, amely ezekre terjed ki elsősoroan s kevesebb időt szán a tanítás hallgatására. Ezek a munkálatok a tanítás eredmé­nyéről éppenúgy tanúskodnak, mint a tanulók feleletei; a tanító gondosságát, céltudatosságát éppenúgy mutatják, mint az élőszóval való tanítás, sőt ezekből az iskolai munka erkölcsi hatására is alapo­san lehet következtetni (rend, tisztaság, pontosság, következetes­ség) . A felügyelő tehát érdeklődjék mindig minden iránt, ami szeme elé kerül, igyekezzék is meglátni mindent; kívánja meg, hogy telje­sen rendelkezésére álljon mindaz (pl. a rendtartási naplók is), ami­ből az iskolai élet képét megalkotja, de az elaprózódás kikerülése céljából okos beosztással, gépiesség nélkül, tartson sorrendet. Sem a tanítókban, sem a növendékekben nem szabad tápot adni annak a feltevésnek, hogy van az iskolai kötelességeknek olyan • része, amely nem fontos, hiszen a felügyelő nem törődik vele.

Next

/
Thumbnails
Contents