A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.
1941. május 6-8.
1941. május 6. — 46—47. 45nek. Felhívja az albizottságot, hogy jövőre összefoglaló jelentésében ezekről névszerint is számoljon be. Felhívja a hazatért részek egyházi főhatóságait szórványaik számának s ezek anyaegyházközségeinek mielőbbi bejelentésére, hogy az egyetemes konvent kellő időben tudjon gondoskodni szükséges jelentőívekről. 47. (5.) Olvastatott dr. Hetessy Kálmán előadónak a tanyákon élők között az 1939/40. évben végzett missziói munkákról szóló öszszefoglaló jelentése, amint következik: A tanyamisszióra vonatkozó jelentést két megállapítással kell kezdenünk. Az egyik az, hogy a kimutatások igen hiányosak. A konvent 54/1940. számú határozatával világosan és határozottan körvonalazta a kimutatások fontosságát és a további teendőkre vonatkozó döntő hatását. Elrendelte, hogy a tanyagondozásra vonatkozó elvi és a kimutatásra vonatkozó technikai határozatai minden egyes egyházközségnek megküldessenek. Ez meg is történt s az eredmény mégis az, hogy pl. az állandó tanyán lakó hívekkel bíró egyházközségek kimutatását csak a dunamelléki és tiszáninneni egyházkerület terjesztette be. Pedig e nélkül a tanyagondozást országos vonatkozásban megfelelően adminisztrálni nem lehet s ezen kivül felesleges költséget is jelent a tanyamissziói íveknek olyan helyekre küldése miatt, ahol azokra szükség nincs. Nagyon ingadozók a végső adatok. Az előző évihez képest a mostani jelentés 10.000-rel kevesebb lélekszámot tüntet fel. A másik megállapítás az, hogy a tanyagondozásban határozott fejlődés tapasztalható. Lényeges emelkedést mutat fel a tartott istentiszteletek és vallásos összejövetelek száma. Igaz, hogy az úrvacsorai alkalmak száma kicsit csökkent. Örvendetes jelenség, hogy a tanyán működő missziói vagy tanyai segédlelkészek száma egy év alatt 21-ről 29-re emelkedett. Az egyes egyházkerületekre nézve a következőket jelentjük: A dunamelléki egyházkerületben általános fejlődés tapasztalható, majdnem kétszeresére emelkedett az istentiszteletek és az úrvacsora! alkalmak száma. Ott, ahol nincs templom vagy gyülekezeti ház. az iskolákban tartják az istentiszteletet. Lelkipásztorok, presbiterek végzik a tanyagondozást s a hitoktatásban igen jelentős a tanítóság munkája. A tanyai tanítók dicséretreméltó buzgósággal foglalkoznak a gyermekek vallástanításával és a konfirmációra