A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

46 1941. május 6. — 55—56—57. való előkészítésével. Nagyon szépen kapcsolódik bele a tanyagondo­zás munkájába az ifjúság különböző egyesületei által. A dunántúli egyházkerület jelentése csak általánosságban mo­zog. Egyetlen pozitív adat van: a lélekszám. Az is felényi, mint a mult évi jelentésben kimutatott lélekszám. A tanyákon lakók nagy része közel van az anyaegyházközsághez s így külön lelkigondo­zásuk nem mindig szükséges. Ahol távolabb esnek, azok számára a presbitérium gondoskodik lehetőségről, hogy a lelkipásztor végez­hesse közöttük a lelkigondozás és a vallásoktatás munkáját. A tiszáninneni egyházkerület missziói jelentését azzal a pa­nasszal kezdi, hogy a konvent szigorú rendelkezései ellenére a hiá­nyos jelentések és még hiányosabb statisztikai kimutatások szinte lehetetlenné teszik alapos és teljes kép kialakítását. Sok helyen a kis távolság miatt nem történt külön tanyagon­dozás, a nagyobb távolságú helyeken a lelkipásztor néha megláto­gatja tanyai híveit. Az abaúji és alsóborsodi egyházmegyében alig van tanyagondozás. Itt említi meg az egyházmegyei előadó, hogy mi­lyen nehézséget okoz a róm. kat. uradalmakban élő cselédség lelki­gondozása. Nemcsak vallásukat kényetelenek letagadni, de kérik a lelkipásztort, hogy kerülje őket, mert református vallásuk miatt kenyerüket veszthetik. Az alsózempléni egyházmegyében 2 tanyai templom van, a többi helyeken cselédházakban, rendőrőrszobán, do­hánypajtában, iskolateremben vagy a szabad ég alatt tartják az istentiszteleteket, melyeket a lelkészek végeznek, akiknek segítenek a tanítók és presbiterek. Felsőzemplénből nincs jelentés. Gömör és Tornában nincs mit jelenteni. A felsőborsodi és ungi egyházmegye a lehetőséghez képest igyekszik teljesíteni a tanyán lakó hívek gon­dozását. A tiszántúli egyházkerületben van a legtöbb tanyán lakó re­formátus. Ez a nagy lélekszám indította azokat az egyházmegyéket, amelyeknek területén tömegben élnek a református tanyai hívek, arra, hogy templomokat építsenek, tanyai lelkészi és segédlelkész! állásokat szervezzenek. Hódmezővásárhelyen 6 tanyai segédlelkész munkálkodik. Bé­kés és Hódmezővásárhely 5 körzetre osztotta tanyavilágát, a heves­nagykunsági egyházmegyében 2 tanyai templom épült és tanyagon­dozás végzésére 11 tanyai segédlelkészi állást szerveztek. A közép­szabolcsi egyházmegyében Ujfehértó szép példáját adta a tanyai iskolás gyermekek iránti szeretetének azzal, hogy a szükséges tan­könyvek 70%-át maga az egyházközség szerezte be és osztotta szét

Next

/
Thumbnails
Contents