A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

1941. május 7. — 252. ~ 317' Vallásos nevelés. A vallásos nevelés módjai és eszközei éppen-­úgy mint a többi középfokú iskolánál téli hónapokban az ifjúsági, egyébkor a gyülekezeti istentiszteletek, az alsóbb osztályok részére* vasárnapi iskolák, a felsőbb osztályok részére vallásos egyesületek. Ilyenek: Bethlen Kábor Kör, SDG kollégiumok, Konfirmált Ifjak ­Egyesülete, Lorántffy Zsuzsánna Egyesület, I. Rákóczy György Egyesület, Ifjúsági gyülekezet. Több helyen két vagy három azonos célú vallásos egyesület működik különböző néven, sőt Hajdúnánásom három is: Konfirmált Ifjak Egyesülete, Bocskay István SDG kollé­gium, Internátusi Bibliakör. A résztvevők nagy száma miatt a megoszlás intenzivebb munkát eredményez. Gyönk és Budapest­(leány) télen is gyülekezeti istentiszteletre jártak. Az ifjúsági isten­tiszteleteken az intézeti vallástanár és vendégszónokok prédikálnak, Csurgón a vallástanár mellett résztvesz a vezetésben az intézeti , segédlelkész. Sárospatakon az V—VILI. osztályok istentisztelete kö­zös a teológusokéval és a tanítóképzősökével. Bűnbánati istentisztelet­volt az úrvacsoravételt megelőző héten Debrecenben (leájiy), Hajdú­nánáson és Mezőtúron. Sárospatak az idén is megtartotta a hétfő reggeli áhítatát. A csendes napokat 2—3 napos beosztással mindenik intézet megtartotta, de Budapest (fiú) csak a V11L. osztályosok: részére.. Konfirmált 852 növendék, 11-gyel több mint a mult évben. Hazafias nevelés. A hazafias nevelést szolgálta mindegyik iskolánk egész munkája. Ez az év is, miként a tavalyi, a hazafias nevelés nagyszerű alkalmait szolgáltatta. Megtartották a hagyomá­nyos nemzeti ünnepeket, de ezeken kívül Mátyás király születésének 500. évfordulója, Kormányzó urunk kétévtizedes országlása alkalmat adott a nemzeti érzés erősítésére és elmélyítésére. Legtöbb helyen történt megemlékezés a finnek példaadó hősi magatartásáról, a tanártestületek igyekeztek a növendékekben áldozatos és munkás hazaszeretetet nevelni. Nemcsak a magyar földrajz és történelem tanításában, hanem minden tantárgy keretében kiemelték a nem­zeti vonatkozásokat. Megmutatták, hogy mi volt a mienk, mit vesz­tettünk, mit nyertünk vissza, és mit kell még visszaszerezni. Mél­tatták a felvidéki és kárpátaljai területek birtokbavételét és a dunántúli magyar telepítést. Az írásbeli dolgozatokban sokszor foglalkoztak a magyar mult és jelen kérdéseivel. Rendkívüli tárgyak sorában találjuk: latin 103, görög 94, né­met 985, olasz 53, angol 143, francia 120, ábrázoló geometria 17, fizikai gyakorlatok 493, természetrajzi gyakorlatok 157, vegytani gyakorlatok 32, művészeti rajz 348, gyorsírás 342, gépírás 84, ének

Next

/
Thumbnails
Contents