A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.
1941. május 6-8.
-318 1941. május 7. — 252. 234, zene 247, kardvívás 371, tőrvívás 14, egészségügyi torna 7 és női kézimunka 24 tanulóval. Összesen 19 rendkívüli tárgy 3642 tanulóval. Mindenik tanuló annyinak számít, ahány rendkívüli tárgyat tanult. Legtöbb rendkívüli tárgyat tanítottak Debrecen (fiú), Miskolc (fiú), Pápa és Sárospatak, mindenik 9-et. A rendkívüli tárgyak és résztvevő tanulók számában történt csökkenés és emelkedés nem állapítható meg, mert a jelentéseknek csak egy kis része közli az erre vonatkozó adatokat. Mindenütt tanítottak rendkívüli tárgyat, Miskolcon (leány) is, de sem a tárgyak számát, sem a tanulókét nem közli. Szeghalom most is úgy véli, nem erőlteti a növendékeket a rendkívüli tárgyak tanulására, van elég dolga úgyis a diáknak. Tanulmányi kirándulások közül szaktárgyi, földrajzi és természettudományi kirándulást mindenik intézet tett. Ezeknek a kirándulásoknak együttes száma Szeghalom kivételével 277. Szeghalmon az iskolához közel a határ, s jó időben a természetrajzórákat, sőt a földrajzi előkészítést is a szabadban végzi a tanár. Legtöbb szaktárgyi kirándúlást rendezettt Budapest (leány): 36-ot, Debrecen (leány) 35-öt. Legkevesebbet Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Nagykőrös, egyenként 4-et. Egynapos kirándulás nem volt Békésen, Csurgón, Hajdúböszörményben, Kecskeméten és Kiskunhalason. A többi intézet egynapos kirándulásainak a száma 69. Legtöbbet tartott Miskolc (fiú): 18-at, Miskolc (leány) 14-et, Sárospatak 6-ot, Debrecen (fiú) 5-öc és Nagykőrös is 5-öt. Többnapos kirándulás 19 intézet rendezett. Nem rendeztek: Budapest (leány), Hódmezővásárhely (fiú), Kecskemét (fiú), Kunszentmiklós és Nagykőrös. A kirándulások száma 25, ebből 8 kirándulás körútszerű volt a Felvidéken és a Kárpátalján, 3 a Dunántúlon, 9 Budapest megismertetését tűzte ki célul. A 9 kirándulás közül 6 az országos protestáns napokon volt. Külföldi kirándulást egyik intézet sem rendezett, ületve a tervezett külföldi kirándulást egyik intézet sem valósíthatta meg. Az állami film-akciónak nem tagja 8 intézet (tavaly 9 nem volt tagja). Ezek: Budapest (fiú), Gyönk, Hódmezővásárhely, Kecskemét (leány), Kiskunhalas, Kunszentmiklós, Miskolc (fiú és leány), Nagykőrös. A filmelőadások száma 1.201. A filmelőadásokból egy intézetre átlagban 71 előadás esik (1.201 és 16 hányadosa). A szülői értekezletek száma intézetenként különböző, 1—9 között mozog, tanintézeteink összesen 76 szülői értekezletet tartottak. Legtöbbet Hajdúböszörmény 9-et, legkevesebbet Mezőtúr és Szeghalom, mindketten egy-egyet. Békés három értekezletből egyet Mező-