A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.
1940. április 17.
1940. április 17. — 16—17—18—19—20—21. 43 ván, hogy a kérdőívek egyházmegyék, majd egyházkerületek szerint feldolgozandók az egyházmegyei, illetve egyházkerületi közgyűlések által letárgyalandök s megfelelő határozatokkal az egyetemes konventre felte rj esztendők. A jelentő ívek a konvent rendelkezése érteimében. az egyházmegyei és egyházkerületi határozatokkal együtt vannak s ezekre vonatkozólag a következő jelentést terjesztjük elő: A beérkezett és feldolgozott jelentésekből ez alkalommal még pontos helyzetképet adni nem lelhet. Ennek 3 oka van. 1. A tanya fogalma körüli zavar. 2. Az állandóan tanyán lakó hívekkel bíró egyház községek kimutatásának hiányossága. 3. A több helyről elmaradt jelentés. Zavar van több helyen a tanya és a szórvány közötti különbségtételben. E zavar eloszlatása végett szükséges, hogy az egyetemes konvent világosan megállapítsa, mely területek tartoznak a tanya és melyek a szórvány fogalma alá. Az állandó tanyai lakossággal bíró egyházközségek megállapítása nagyfontosságú s mivel a beterjesztett jelentésekből ez alkalommal ez a megállapítás nem lehetséges, szükséges egy olyan új intézkedés, amely kötalezőleg rendelje el, hogy minden egyházmegye névszerint mutassa ki azokat az egyházközségeket, melyeknek állandó tanyai lakossága is van és névszerint azokat az egyházközségeket, amelyek ilyennel nem bírnak. A tanyák népe leikigondozásának a renkivüli fontosságát kiemelte a 82/1938. számú konventi határozatot megelőző előterjesztés, amelynek tényei fokozottabban fennállanak s éppen ezért mind fokozottabb munkával kell tanyai népünk lelkigondozását végezni s így fokozottabbnak kell lennie az ellenőrzésnek is és szigorú intézkedésekkel kell biztosítani nemcsak a lelkigondozás teljesítését, de az erre vonatkozó pontos és 'hűséges jelentések és kimutatások beszolgáltatását is. A beérkezett kimutatások adatai a tanyagondozás fejlődéséről tesznek bizonyságot. Sok helyen örömmel látjuk az egyházközségek megértő magatartását, áldozatát s ezek mellett buzgó egyéni munkálkodást. De fájdalmasan kell látnunk itt-ott a közönyt, sőt nemtörődömséget s meg kell látnunk a tanyai lelkigondozás teljes kifejlődésének nagy akadályát: az anyagi erők fogyatékosságát. Mielőtt az egyes egyházkerületek tanyai lelkigondozására vonatkozó jelentéseket előterjesztenénk: meg kell említenünk azt a nagy különbséget, amely az 1930-as évi népszámlálás és a jelentések lélekszám adatai közt mutatkozik. Az 1930. évi népszámlálás lélekszám adatai sze-