A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 19. — 290. 319 felelően főként 2 szempontból tárgyalja a leventekiképzést, egyrészt a túl­terhelés, másrészt azon hatás szempontjából, amelyet az iskolán kívül álló leventeifjakkal való keverés gyakorol tanuló ifjúságunkra. Intézeteink nagy része javaslatot is tesz a tanulók túlterhelésének megelőzése és a levente­kiképzés folyamán mutatkozó nem kívánatos jelenségek kiküszöbölése cél­jából. Egynéhány intézet pedig a leventekiképzés új rendjével kapcsolat­ban felhívja a figyelmet néhány megoldatlan problémára. A túlterhelés. Valamennyi igazgató azt jelentette, hogy a túlterhelést, amely az 1935. évi tanterv életbelépte előtt megvolt s amelyet az új tan­terv sem szüntet meg, a leventekiképzés mostani rendje lényegesen növelte. Az igazgatók a heti 4 órában (ideiglenesen csak a folyó iskolai évre 3 órá­ban) megállapított foglalkozási időt az iskola munkarendjébe beilleszteni csak a pedagógiai követelmények mellőzésével tudták. Jelentik továbbá, hogy a foglalkozási időbe a gyakorlóhelyre való ki- és bevonulás nincs beleszámítva. (Kecskemét gimnázium gyakorlótere az intézettől 40 perc.) Alapos aggodalmaik vannak a miatt, hogy a tanulók iskolai kötelessé­geiik felületes elvégzésére szoknak, mert a foglalkozás utáni napra való készülést az új rend lehetetlenné teszi. Több helyen sok tanuló ebéd nél­kül megy ,ai délutáni foglalkozásra. A békési gimnázium jelenti, hogy so­kan a leventekiképzés napján nem ebédelhetnek, Nagykörös (gimnázium) tanulói közül többen a kiképzés napján csak vacsorálnak, Karcag (gim­názium) vidéki tanulói csak éjszakára érkeznek haza, a miskolci gimná­zium tanulói közül 32% bejáró, akiknek nagy része a foglalkozási napon ebéd nélkül marad, Szentendre (polgári) a hétfői napon i/ 22-ig tanít és 2-től 5-ig folyik a levente-munka, ami miatt még a (helybeliek nagyrésze is legjobb esetben hideg ételt ebédel. Gyönkön a hétköznapi 4 óra elfog­laltságon kívül vasárnap délután is van foglalkoztatás (egészségügyi elő­adások) . Néhány tanári testület megpróbálja a túlterhelést csökkenteni. így a a hódmezővásárhelyi gimnázium és a mezőtúri gimnázium a leventefog­lalkoztatási napokon rövidített (45 perces) órákat tart. A kiskunhalasii gim­názium a foglalkozás utáni napon a számonkérésnél elnéző, sőt a számon­kérés el is maradi. T^öbb intézet megkísérelte a foglalkoztatás ídejct szom­bat délutánra tétetni. A mezőtúri és a kisújszállási gimnáziumnak si­került a szombat délutáni foglalkoztatást elérni, sőt egyedül a kisújszállási gimnázium az, amely az idénre előírt 3 órai foglalkoztatási időnél 1 órá­val kevesebb ideiig foglalkozik és mégis mindketten túlterhelésről panasz­kodnak. A gyömki és kecskeméti gimnáziumok a leventefoglalkozás utáni napokat az órarend összeállításával kísérelték meg könnyebbé tenini, ter­mészetesen a többi nap rovására. Ugyanezt tette a nagykőrösi gimnázium, de a főigazgatóság nem járult hozzá. (Bizonyára a főigazgatóság csak

Next

/
Thumbnails
Contents