A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 17. — 16—17—18—19—20—21. 11 jelentem, hogy elköltözésük alkalmából a gyászoló családhoz a konventi elnökség részéről részvétiratot küldtünk. „ Az evangélikus egyházat is súlyos veszteségek érték. Báró Prónay Dezső úr, a magyarországi ág. h. evangélikus egyháznak hosszú időn át volt nagyérdemű egyetemes felügyelője, egyúttal a magyar közéletnek évtizedeken keresztül önzetlen, lelkes munkása a pátriarchák korában költözött el közülünk. Félszázadot meghaladó közéleti működésében annyiszor megnyilvánult kiváló tulajdonságaival, hazafias meggyőződésének következetes bátorságával és önzetlen egyéniségének annyi más nemes tulajdonságával mindannyiunk tiszteletét érdemelte ki. Azoknak a még évszázadban is ritka férfiaknak egyike volt ő, akikre az ellentétes meggyőződést követő magyarok is csak mélyen átérzett nagyrabecsüléssel tekintenek fel s akiknek elvesztése késő korban is mindig fájó, akiknek emlékezete túléli nemzedékek elmúlását. Sztehlo Kornél úr, a közös protestáns bizottságnak hosszú időn át állandó előadója, kiváló jogi tudással rendelkező erélyes és harcos egyéniség volt, aki nehéz időkben egyházunk és általában a magyar protestántizmus érdekei mellett teljes meggyőződéssel és nagy kötelességtudással küzdött. Akik már hosszabb idő előtt résztvehettünk a közös protestáns bizottság munkájában, az ő érdemeit kegyeletes emlékezéssel fogjuk megőrizni. Főtiszteletű Konvent! A jövőbe tekintve, határozottan szembe kell állanom azokkal a sötétlátásokkal, amelyek néha egyházi lapjaink hasábjain is a hazánkra váró esetleges megrázkódtatásokról nyilatkoznak. Meggyőződésem, hogy a nemzetek sorsát intéző Mindenható Isten állította ide, Európának erre a veszélyes pontjára a magyarságot, bizonyára azért, hogy két nagy történelmi erő között is európai hivatást teljesítsen. A magyar nemzet ezt a történelmi küldetését még ma sem fejezte be és így, nem a magunk erejére, hanem a Gondviselésre támaszkodva szilárd hittel kell bizakodnunk a magyar nemzeti állam fennmaradásában és fel kell készülnünk jövő nagy feladatai végzésére. Rendkívüli és részben új kötelességek várnak ebben a forrongó átmeneti korszakban, különösen a legutóbbi és legközelebb jövő esztendőkben az egyházakra is. Bátran és szilárdan szembe kell állani azzal a kíméletlen és vad harccal, amelyet az istentelenek tábora indított minden vallás, elsősorban a keresztyén egyházak és egyúttal minden hívő ember ellen. Nem feledhetjük el, hogy a felekezeti iskolák a magyar művelődés terén feladatukat évszázadok óta kifogástalanul és érdemeket szerezve