A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
44 1537. május 3. — 53. előkészítésével, valamint a hazai és külföldi diákegyesület közötti kapcsolat kiépítésével, illetve elmélyítésével foglalkozik. Balatonszárszói üdülőjében két 20—20 tagból álló lengyel diákcsoportot, Budapesten pedig a Keleteurópai konferencia résztvevőit látták vendégül. Képviseltetnék magukat a február 1—7-ig tartott angliai konferencián is. Szárszói ..konferencián számos külföldi diák vett részt, akik azt óhajtanák, hogy hazai ifjúságunk az eddiginél többet foglalkozzon velük. 1936. ápr. 19-én hivatalosan is megalakult a Szövetség debreceni csoportja. A csoport .megkezdte a gyűjtést a bodrogkeresztúri üdülőre, de az üdülő számára a gr. Széchenyi-Wolkenstein Ernő által kilátásba helyezett telket a gróf özvegyétől csak olyan kikötésekkel tudta volna meg..kapni, amelyek az üdülő református szellemi munkáját megbénították, illetve eleve lehetetlenné tették volna. Ezért a telekről iemondtak, heJyette a bodrogkeresztúri egyháztól és annak főgondnokától Iván Lajostól kaptak erre a célre egy-egy hold telket. A csoport arra törekszik, hogy munkájával beépüljön: a gyülekezet életébe, ezzel szemben jótékonyan érzi a gyülekezet mind 1 jobban megnyilvánuló segítő készségét. A Szövetség virágvasárnapi konferenciáján 59 városból 1069 diák vett részt; A balatonszárszói konferenciáknak összesen 686 résztvevője volt. A főiskolás munkának sok nehézsége van, különösen a többféle diáktípusokban, mindazáltal a mérnökök, orvosok, testnevelési főiskolások, bölcsészek, jogászok, közgazdászok, kertészek, állatorvosok, Horthykollégisták közt voltak összejövetelek, amelyek egyhangúlag bizonyítják, hogy az elegyítetlen evangélium mindennél jobban érdekli az embereket. A theológus ifjúság 50%-ában van benne a középiskolás diákmisszióban. A végzett leányok számára hetenként 4 alkalommal tartottak öszszejöveteleket, melyen a félév folyamán 120 leány -fordult meg s mintegy 50-en vettek rendszeresen részt a munkában. A Szövetségnek a budapesti egyházmegye különböző egyházközségeiben van 25 középiskolás leánykollégium, 25 felsős fiúkollégiuma, 36 vidéki fiúkollégiuma és 25 vidéki leánykollégiuma. Alsós leányko'légiuma van Budapesten 22, alsós fiúkollégium 14, van 4 SDG-kör. Nyomorenyhítőmunkát végeztek az Auguszta-telepen, A diák szociális osztály naponta 50 diáknak biztosí• tott ingyen ebédet vagy vacsorát. A Szövetség lapja a Református Diákmozgalom, amelyet igyekeztek a múlt évben is magasabb színvonalra 'emelni. Szokásos évi bibliai vezérfonalukat 1500 példányban jelenttették meg. A balatonszárszói: telepen a konventi kölcsönnel két ápolói és négy betegágyas elkülönítő szobát építtették, főiskolás fiúinternátusukban 47 -en, főiskolás 'leányinternátusukban 21-en, középiskolás fiúintennátusukban 21-en, laktak. A középiskolás leányinternátust 1936. április 30-án ; megszüntették. Szeptemberben azonban újat nyitottak 18 férőhellyel. A