A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

1937. május 3. — 84—85—86—87. 45* menzán eleinte 100—120, azután 60 étkezőnek főztek. Később a forga­lom 30—40 ebédre és ugyanannyi vacsorára olvadt, a középiskolás in­ternátus külön főzése miatt. Befejezésül közli a Szövetség mérleg- és eredménykimufatását a központi pénztárról, és az egyes intézmények­ről, felsorolja fizetett, illetve tiszteletdíjas tisztviselőit, megköszöni a 2000 pengős konventi segélyt és a 10.000 pengős kölcsön megszavaza sát. Kéri a 2000 pengő vagy lehetőleg még több segély kiutalását, a konventtel szemben fennálló 1.500 pengő mozgalmi és 420 pengő vasúti. jegy kölcsönének törlését, végül egy új diákifjúsági lelkésznek a beállí­tását és a Szövetséghez leendő beosztását. Az egyetemes konvent örömmel látja a jelentésből, hogy a Szövetség munkáját a múlt évben is ernyedetlen buzgósággal folytatta s hogy a reászakadt válságokból sikerült kivergődnie. Féltő szeretettel ajánlja a maga részéről is a Szövetség vezető­ségének a mai anyagi nehézségek között szükséges óvatosságot s a külső terjeszkedés és keretnövelés helyett a belső elmélyülés, felé irányuló törekvést. Támogatását a Szövetség számára a je­len évre is kilátásba helyezi, az 1500 pengő mozgalmi és a 420 pengő vasúti jegykölcsönt a jelen és jövő évi segélyekből 4 rész­letben vonja le. Uj diákmissziós lelkészt anyagi fedezet hiányá­ban nem áll módjában alkalmazni és a Szövetség munkájába beosztani. 54. (8.) A Magyar Keresztyén Leány egyesül etek Nemzeti Szövetsége Református Agának 1936. évi munkájáról jelenti Victor Erzsébet főtit­kár, hogy a Rózsa Júlia Ibolyát felváltó új református titkár: Molnár Jo­lán ez év elejének sok idejét töltötte el próbálkozással és begyakorlás­sal. Ez év őszén pedig Molnár Jolán is tanítónői állásban helyezkedett el s utód híján a főtitkár vállalta és végezte a református ág teendőit.. Molnár Jolán meglátogatott 12 vidéki egyesületet s részt vett a mak'ói leánykonferencián. A főtitkár meglátogatott 4 vidéki egyesületet s még Molnár Jolánnal együtt, azután őnélküle rendezett vagy részvételével gazdagított leánykonferenciákat. Ősszel 5 helyen szolgált vidéki konfe­rencián, ezenkívül szerkesztette az évenként kétszer megjelenő Híradó-t és a téli hónapokban átlag havonként szétküldött főtitkári leveleket. Az egyetemes konvent a jelentést azzal veszi tudomásul, hogy a Szövetségnek megszavazott és kiutalt évi segély refor­mátus titkár alkalmazására és a református leánymunkának e titkár általi erőteljesebb végzésére van adva: ennélfogv" nem elégedhetik meg azzal, hogy a hiányzó református titkár mun­káját a főtitkár pótolja. A Nemzeti Szövetségnek református leánymunka végzésére nyújtott segélyét a folyó évre átmenetileg-

Next

/
Thumbnails
Contents