A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

1937. május 4. — 316—395. nyoztuk elő, amely az állam áltál az 1848. évi XX. t.-c. 3. §-a alapjárr­az 1937. évi január hónapra kiutalt államsegélyből az egyetemes konven­tet mint közigazgatási államsegély megillette, az 1936. évről elmaradt néhány pengő hozzászámításával. Ad 3. A m. ikir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a konventi; hivatalos levelezés portóköltségeinek részbeni megtérítése címén — az 1936. évi hiányt is figyelembe véve — ezt az összeget helyezte ré­szünkre kilátásba. lAd 4—6. A közalap, a nyugdíjintézet és az egyetemes adóalap 1937. évi hozzájárulását az elmúlt évivel egyenlő összegben irányoztuk elő. Ad 7—9. A megelőző években előirányzott és ténylegesen befolyt bevételeket vettük ez évben is számításba. Ad 10. A sajtószolgálat fedezetét az 1937. év első négy hónapjá­ban befolyt összeg alapján irányoztuk elő. Ad 11. A folyószámlái kamat mértékét az 1937. évre várt összeg­gel irányoztuk elő-. Ad 12. Nem, igényel indokolást. A szükségletnél: Ad 1. Személyi járandóságok címén a múlt évi 34.129.24 P kiadás­sal szemben a konventi segédltitkár, valamint a konventi! számvevő, iroda­fötiszt és írógépkezelő esedékessé vált és javasolt előléptetésére tekin­tettel az e címen előálló kiadások tekintetbe vételével irányoztuk elő a várható kiadásokat. Tájékozódásul az egyes tisztviselők évi illetményei­ről 1 szerkesztett kimutatásokat tisztelettel csatoljuk. Ad 2—5. Ezeken, a címeken a múlt évben ténylegesen felmerült kiadások összegét irányoztuk elő némi kikerekítéssel. Ad 6. E címen az előző évben, 2.061.30 P kiadásunk volt. Ebben az évben ezen a címen — a korlátolt fedezeti lehetőségekre tekintettel — 2.000.— P-t irányoztunk elő. Ad 7—9. Ezeken a címeken némi kikerekítéssel a múlt évben tény­leg felmerült kiadások összegét irányoztuk elő. Ad 10. A sajtószolgálat ellátásának rendes évi összege az 1936. évben 6.130.— P volt. Ezzel szemben ezen a címen 6.210.— P-t irá­nyoztunk elő, egyrészt azért, mert a rendes bevételek 10. tétele alatt a sajtószolgálat ellátásához kieszközölt és felemelt hozzájárulás feleössze­gét, amit az ág. h. ev. egyetemes egyház pénzárába kell átutalnunk, az ­átfutó bevételek és átfutó kiadások közé tettük át, másrészt mert a meg­indítandó külön kőnyomatos 'költségeihez való évi hozzájárulás össze-­gét, amit 900.— P-ben javasolunk megállapítani, számításba vettük. Ad 11. Nemi igényel indokolást.

Next

/
Thumbnails
Contents