A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
:B396 1937. május 4. — 334. II. Rendkívüli tkezelés. A fedezetnél: Ad 1. Az egyházkerületek államisegélyét annak az összegnek a tizenkétszeresében irányoztuk elő, amely az állam által az 1848. évi XX. t.-c. 3. §-a alapján e címen az 1937. évi január havára hozzánk kiutáltatott. Ad 2—3. A külügyi bizottság az 1936. január 8-án tartott ülésén 10. szám alatt hozott határozatával felhívta az egyetemes konvent figyelmét azokra a határánydkra, amelyek abból származnak, hogy az egyetemes konvent a külföldi világmozgalmakkal szemben vállalt tagsági díj fizetési kötelezettségének az utóbibi években nern, vagy csaJk jelképesen tett eleget. A külügyi bizottság arra kérte a konventi elnökséget, hogy a külföldi jprotestáns világmozgalmakban való további részvételünkhöz fűződő s nemcsak egyházi, hanem nemzeti szempontból is igen fontos érdekekre tekintettel kísérelje meg annak kieszközlését, hogy tagsági díj fizetési kötelezettségünknek az 1936. évtől kezdődően rendszeresen eleget tudjunk tenni. Egyben arra is kérte a konvent elnökségét, eszközölje ki, hogy a külföldi konferenciákon egyházunk minden egyes fontosabb esetben képviseltetve lehessen s az éhhez szükséges fedezetet eszközölje ki. Abban a reményben, hogy az erre a célra szükséges fedezetet ebben az évben már elő fogjuk tudni teremteni, a legszükségesebb kötelezettségeink teljesítésére szolgáló összegeiket az e címen az 1937. év folyamán szükséges kiadásokat, illetve ezelke fedezetét mind a bevételnél, mind a kiadásnál egyező összegben irányoztuk elő azzal a tiszteletteljes megjegyzéssel, hogy mind a tagsági díj fizetésére irányuló kötelezettségünknek, mind a külföldi kiküldetésekkel járó költségek fedezésére vonatkozóan csupán abban az esetben kívánunk intézkedést tenni, ha a szükséges fedezetet sikerülni fog biztosítani. Ad' 4. A Kálvin-érem megmaradt példányainak eladásából várható összeget irányoztuk elő. Ad 5. Az 1936. év folyamán kiadott fizetési előlegek ebben az évben fognak vissz a térülni Ad 6. A konventi jegyzőkönyv árát az egyházközségek megtérítik, ennek valószínű köitsége a szükségletnél és fedezetnél egyenlő összegben szerepel. Ad 7. Nem igényel indokolást, ellentétele a rendkívüli kiadások 8. tétele alatt vari felvéve. A szükségletnél: Ad 1 1. A közigazgatási alap múlt évi hiányából a rendkívüli szük-