A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

294 1937. május 4. — 227—228—229—230. A növendéke-k vízzel való ellátása, a tantermek tisztogatása több helyen nem kielégítő. Könyvvel és írószerekkel a növendékek általában el voltak látva. Az egyházkerület egyházi forrásból teljesített iskolai kiadásai 57.414 pengővel emelkedtek, az állami hozzájárulás pedig ez évben is csökkent, aminek oka az, hogy az állam nemcsak nem emeli az állam­segélyeket, hanem, ahol csak lehet, megvonja. így a vallás- és közokta­tásügyi miniszter úr a bogyiszlói református és rám. kat. iskoláktól azo­nos indokolással 1923-ban megvonta az állam segélyt. 1929-ben a róm. kat. iskolának újból folyósittatott az államsegély, a reformátusnak négy­szeri kérvényezésre sem. Kívánja az egyházkerület az iskolai felügyelet rendezését és a vértesaljai egyházmegye jelentésével kapcsolatosan rámutat arra, hogy a körzeti iskolafelügyelet, melynek vizsgálata az iskola külső és belső életére a legrészletesebben kiterjed, iskolaszékeinket és tanítóinkat a legéDerebb gondosságra és figyelemre ösztönzi. A jelentés szerint a tan­ügyi közigazgatás reformja, az iskolai felügyelet átszervezése éreztetni fogja kedvező hatását iskoláink életében, attól azonban félni lehet, hogy a túlzsúfoltság, a szegénység, a szemléltető eszközök és tanszerek hiánya nagy mértékben mérsékelheti a tanítói munka sikerét. A testnevelés fokozódó követelményeire és a gazdasági irányban elmélyülő oktatás munkájának elősegítése érdekében sürgeti a felszerelt tornaterek és gazdasági gyakorlóterületek létesítését. Az egyházmegyei jelentésekkel kapcsolatosan sürgeti tanítótestü­leti módszeres értekezletek tartását, s a körzeti felügyelők részére — látogatás előtt és után — az egységes eljárás biztosítása érdekében oly nagyon szükséges megbeszélések rendszeresítését. Rendszeresíteni kí­vánja a még nem mindenütt tartott szülői értekezleteket Is. Kérelmet terjeszt egyetemes konventünk elé a budapestkörnyékf nagy egyházakban a vallásoktatók számának növelése érdekében. A dunántúli egyházkerület jelenti, hogy iskoláinak a száma 1-gyel" fogyott, a magyaregresi református iskola községi kezelésbe adásával. Fogyott 3-mal a gazdasági továbbképző iskolák száma is, de az általá­nos jellegű továbbképző iskolák száma 4-gyel szaporodott. Csökkent kettővel a tantermek száma is. A tantermek egészségi állapota javult, felszerelése rosszabbodott. A mindennapi tankötelesek eddigi rohamos fogyása mérséklődött, e tanévben már csak 39 volt. A benépesedési arányszám Is javult. Az iskoláinkba járó más vallású tanulók száma emelkedett. A VI. osztályt végzettek száma kevesebb, a konfirmáltak száma lényegesen több. Sza­porodott a továbbképzős fankötelesek száma is.

Next

/
Thumbnails
Contents