A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1893-1907.
1905. novemnber 7-10.
6 1905. ÉV. B—5. pártfogóivá, igazainak védelmezőivé lettek sokan azok közül is r a kik külsőleg kebelébe nem tartoztak. De tudjuk, hogy te bocsátottál jó Atyánk Istenünk, anyaszentegyházunkra koronként szomorú napokat is, a midőn egyrészről az önkény és erőszak igyekezett elfojtani egyházunk szabadságot lehelő szellemét s fogyasztani hatalommal vagy csábítással híveinek számát, másrészről a vallásbeli közönyösség, vagy a világi javaknak a lelki és erkölcsi javak feletti túlbecsülése tette tespedővé, tette gyengévé életerejét, mely méltó feladatát csak a folytonos haladásban találhatja. Neked köszönjük Atyánk, hogy a kedvező időkben előbbre haladhattunk, neked köszönjük, hogy a nehéz küzdelmekben meg nem emésztettünk, hanem úgy az alkotásra alkalmas, mint a védelemre kényszerítő időkben megállott anyaszentegyházunk a tiszta evangyéliomi tudomány és a lelkiismeret-szabadság zászlója mellett, a melyet a te lelked erejétől áthatott keblű és a te gondviselésed által arra elhívott vezérek lobogtattak s a melyet a hithüség által velük lélekben összeforrasztott nép buzgón követett. Azért bízunk Atyánk, most is a te gondviselésedben, hogy anyaszentegyházunk ügyeinek intézésében nem hagysz magunkra, hanem támogatsz bennünket lelked kegyelmével, világosítod elménket, hajtod a jóra akaratunkat, az önzésnek megtagadására s a közérdek tiszta szolgálatára vezérled igyekezetünket. Atyánk. Istenünk! győzz meg minket arról, hogy te, a te benned és a te egyszülött Fiadban, az Úr Jézus Krisztusban vetett erős hitnek fundamentomára alapítottad a te anyaszentegyházadat, ezért bármily buzgósággal, bármily előrelátással építsünk is, ha nem tudunk odahatni, hogy ezen alap legyen erős és szilárd, akkor ingatag és romlandó lesz a mi épületünk. nem fogja kiállani az idők viharait. Vésd szívünkbe minél jobban őseink és elődeink példáját, a kik, a midőn alkottak, nem annyira önmaguknak, hanem a jövendőnek alkottak és szívesen meghozták az áldozatot akkor is, a midőn tudták, hogy annak áldásos gyümölcsét csak a késő maradék fogja élvezni. Buzdúljon fel mi bennünk is az egyházunk jövendő nagyságára törő áldozatrakész közös jóakarat, ez szüljön közöttünk egyházi tanácskozásunkban egyetértést, a melyet ne zavarjon meg semmi egyházi életünk körén kívül eső érdek és tekintet. Hogy így egyek lévén a czélban, a mi egyházi életünk virágzóvá tételében, legyünk bölcsek az eszközök megválasztásában és úgy végezzük munkánkat, hogy az által mind lelkiismeretünk helybenhagyását, mind a' te j©tetszésedet kiérdemelhessük. Ámen".)
