A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. augusztus

tavaszán a feltámadás luisvét ünnepén Kormányzó Urunk által kiadott hadiparancs alapján hadrakelt vitéz honvédségünk gyors lendülettel véghezvitt dicső fegyvertényei ismét összetörték egy láncszemét annak a bilincsnek, melyet több mint két évtizeddel kovácsoltak ellenünk. A jóságos Isten ezen újabb és újabb kegyelmi ajándékaiként visszatért az anyaország testéről jog és igazság nélkül leszakított királyhágómelléki országrész, fel a legmagyarabb folyó: a Tisza forrásáig; visszatért északi és keleti Erdély, az 1000 esztendős magyar múlt legszebb emlékeinek megszentelt szintere, magyar vágyak, regék és valóságok, könnyek és álmok mosolygó földje, visszatért a nép, az anyaföld a történelem szent egységének nevében jóvátételként a sok szenvedésért, elégtételül az elszenvedett sok igazságtalanságért; újra miénk a keleti Kárpátok merész hegygerince s alatta az ősi határőrök népe: a székelység, az értelem és elrevüléseknek ez a külön kis ősmagyar fajtája, hegyek lakója, erdők művésze, amely ott őrzi házain, templomain, fatornyos falui színes művészi emlékein, homályos középkori gót századok és még ősibb magyar hagyományok ázsiai multakra utaló ősi örökségét, amely nép Erdély hűséges magyarságával a vészben, viharban keményen megállt s átvészelte a letűnt 20 esztendőt, mint átvészelt a történelem folyamán annyi vészes időket s példát mutatott nekünk magyarságához való ragaszkodó hűségével s a szenvedések irdatlan tüzében való hajlíthatatlan kitartásával, társadalmi és falekezeti válaszfalakat a korábbi századokban sem ismerő örök testvériségével; visszatértek a Királyhágómellék s észak Erdély drága városai és falvai, a zúgó erdők, a havasi legelők, a keleti Kárpátok sötét fenyvesei, s újra miénk az „aranykalásszal ékes" gazdag bácskai rónaság, miénk Délbaranya: a magyar reformáció bölcsője, miénk Délzala, a Muraköz, a hős Zrínyiek ősi földje, melyeket utolsó rögükig magyar véren, magyar verejtéken szerzett és tartott meg ezer esztendőn át a Gondviselés által ázsiai otthonából ide vezérelt és itt megtelepedett magyarság, amely honszerzésben a 20 éves bitorlóknak — mint akkor még nemzetté nem is szervezett törpe szórvány népeknek — semmi részük nem volt és nem is lehetett. És hogy hitünk cselédeiről külön is megemlékezzünk, hazatért a királyhágómelléki és erdélyi egyházkerületekből 520 egyházközségben 538.000, Délbaranyában 9 egyházközségben 4544, Délbácskában 11 egyházközségben 19.585 református magyar testvérünk, drága mindegyik a mi szívünknek, csodás megvalósult álom, hogy újra keblünkre ölelhetjük őket s velük együtt meleg testvéri szeretettel azokat a magyar testvéreinket is, kik a jóságos Istent más ritus szerint imádják. Két évtized szinte reménytvesztett szörnyű megpróbáltatásai és szenvedései után megint a magyar honvéd hűsége áll őrt a keleti Kárpátok gerincén s a déli végeken az ezeréves határok egy újabb szakaszán. Szálljon fel ma és mindennapon, mint felszállt a nagy történelmi fordulók napjain,annyi millió magyar testvérünkével összeölelkezve a mi hálaadó imádságunk is az égre, hogy alázatos lélekkel elrebegje háláját a Seregek Urának e napok öröméért, a magyar szenvedésnek, a magyar kitartásnak, a magyar bizakodásnak nyújtott elégtételért, hogy „ ... visszahozta hozzánk Sionnak foglyait ... és velünk hatalmasan cselekedett." (Zsolt. 126.) s a"jó Istenhez szárnyaló hálaadó imádságünk után áradjon a magyar szívek hálája és forró köszönete