A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. augusztus

A közgyűlés lefolyása. Elnökök : Szűcs József esperes és Csajághy Károly egyházmegyei gondnok. 1. Szűcs József esperes ur a Ján. 14: 27. és az I. Kor. 15:58. felolvasása után buzgó, áldástkérő imádsággal kezdte meg közgyűlésünket. 2. Egyházmegyei gondnok úr a következő és esperes úr javaslatára teljes egészében jegyzőkönyvbe foglalt beszéddel nyitotta meg közgyűlésünket: Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés! Az idő végeláthatatlan országútján egyházmegyénk a maga életében ismét megtett a véges emberi élet számításaival mért egy mértföldkőnyi utat s a mult évben áthaladott ettől az útszakasztól elérkeztünk mai egyházmegyei közgyűlésünk határállomásához, az évenként megújuló törvényszerű feladatok elvégzése s közgyűlésünk döntésére váró kérdések megoldása elé. Szeretettel köszöntöm ennél az atyafiságos találkozásnál egyházmegyei közgyűlésünk alkotó tagjait, de minden érdeklődő kedves testvérünket is s e mai összejövetelünket bevezető igehirdetés és Esperes urunk most elhangzott buzgó imádságának felemelő érzéseitől áthatva, végzendő munkánkra én is a jó Isten megáldó kegyelmét kérem s ez évi egyházmegyei közgyűlésünket megnyitottnak nyilvánítom. Közgyűlésünk munkára szánt és arra nagyon is szükséges idejéből a tárgysorozatba beiktatott elnöki megnyitóval nem szándékozom hosszabb időt igénybe venni, annál kevésbbé, mert ma nem a beszédeknek. hanem a tetteknek idejét éljük, azoknak a felelősségteljes tetteknek idejét, melyeket nemzeti és ezzel mindig a legszorosabb kapcsolatban álló egyházi életünk jövendő alakulásának, fejlődésének és fennmaradásának sorskérdései szabnak elénk, de néhány percnyi türelmet mégis kell kérnem, hogy emlékezésünk homlokterébe állítsam okulásul és figyelmeztetésül is az idő homokóráján mult évi közgyűlésünk óta lepergett esztendő eseményeiből egyrészt azokat, melyekről emlékeznünk a kegyelet és hála parancsolta kötelességünk, másrészt azokat, melyek az idők méhében forró és kialakulóban levő sorsfordulónkra, nemzeti és egyházi életünk jövő útjaira rávilágítva, komor, vagy bíztató fénnyel világítanak felénk. A közeinapokban — a jövő hó 21-én lesz másfélszázados évfordulója, hogy az isteni Gondviselés megajándékozta a magyar nemzetet egyik legnagyobb fiával gróf Széchenyi Istvánnak kit a magyar nemzet életében az akkori európai világhelyzet, az akkori korszellem által is siettetett oly jelentős fordulónak egyik fő-fő harcosa s a magyar nép szívében, gondolat és érzésvilágában ma is mindig élő egyik nagy kortársa: Kossuth Lajos nevezett a „legnagyobb magyarnak" s azóta ez a méltó jelző Széchenyi István nevével a köztudatban is elválhatatlanul összeforrott.