A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus

- 51 — 2. sz. melléklet a 35. sz. határozathoz. Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés! Gyors szárnyakon repülnek az évek. Mintha csak most lett volna, hogy leborulva könyörögtük tanulókra és tanítókra a Gondviselő Isten megsegítő kegyelmét a tanév kezdetén, s már ismét számot kell adnunk egy bevégzett tanév munkájáról. Mikor visszatekintek az 1936—37. tanév elrepült idejére, a Szentírás szavait sóhajthatom: „Csak egy arasznyi a tér, a bölcső és a koporsó között s olyanok vagyunk, mint a mezőnek virága, mely reggel virágzik, estére elszárad." Oh, de a virág, míg eljön az este, milyen sok embert tud megörvendeztetni, pompás színével, kellemes illatával! Milyen jó lenne, ha mi emberek is olyanok tudnánk lenni, mint a mezőnek virágai! Milyen jó lenne, ha mi is csak örömöt tudnánk kelteni másokban s a jó Isten iránti hálával megteljesedve élnénk a földi lét napjait s másokat is Istennek tetsző életre tudnánk elvezérelni! Dehát emberek vagyunk. Nem bizhatunk érdemünkhöz, mert testünkhöz köttetett a gyarlóság, életünk, ha megvizsgáljuk, úgy találjuk, nincs bennünk teljes jóság. Azonban, ha nem lehetünk is tökéletesek, törekednünk kell arra, hogy minél hasznosabbá tegyük életünket. A jó Isten megajándékozott bennünket talentumokkal, fel kell használni azokat és sokat tehetünk nemcsak a magunk, hanem embertársaink javára is. És ha van életpálya, amelyen az ember mások javára munkálódhatik, a tanítói hivatás valóban ilyen életpálya. A hivatása magaslatán álló tanító, bár nem feledkezik meg a saját családja iránti kötelességekről sem, mégis kell, hogy életét annak a gyermekseregnek szentelje, melyet az Isten kegyelme és a szülők bizalma az ő gondjaira bízott. Ha van drága plánta, mely megérdemli a legszeretetteljesebb, legodaadóbb gondozást, a gyermeki lélek az. Az a kertész, aki szereti virágait, csak közöttük érzi jól magát; észrevesz minden bajt, látja, hol akar felburjánozni a gyom, hol fenyegeti féreg a gyökereket s gondos kezével elrendez mindent. Ha kell, öntözget, ha szükség van rá, kapálgat, nyeseget és semmi se kerüli ki gondos figyelmét. A jó tanító is igy cselekszik. Egyenkint ismeri a rábízott gyermekeket éspedig nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is. S az eredményes munkának tulajdonképen abban van a titka, hogy ismeri és szereti is a gyermekeket. 4*