A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus

életük megutálása után egyszer csak odaálltak Krisztus mellé és lettek megtért élettel, újjászületett szívvel az ő jó vitézei? Nem tudunk-e bizonyságot tenni arról, hogy vannak olyan egyháztagjaink, akik hitetlen lelkek gunykacaja közepett naponta olvassák az írást és eljárnak még nyári estéken is a bibliai-beszélgetésekre? S mind ez hiányzik a jelentőivekről. Az, hogy hol örvendeztek Isten angyalai egy megtért bűnösön. Hogy hány lélekben kelt visszhang a Jézus hívó szavára. Hogy hol történt lelkimegmozdulás s hogy hol készek az Úrért még gyalázatot is elszenvedni testvéreink. Pedig tudom, hogy vannak helyek, ahonnan jöhetnének az örvendetes hirek. Ki kellene hát egészíteni a jelentőivek monoton s egyoldalú közléseit, melyek csak a végzett munkáról szólnak, az örvendetes, kisérő-jelenségek épitő-célzatu közlésével, annak a felsorolásával, hogy milyen áldások fakadtak munkánk nyomán, hisz munkánk „gyümölcseiből" ismerhető meg igazán. Ha jó gyümölcsöket terem, jó az, ellenkező esetben igen nagy baj van. Ha nem támad élet a missziói munka nyomán, hiba van a munka és Isten közötti kapcsolatban. Ahol az a fontos és egyedüli cél, hogy Krisztus legyen minden mindenekben, ott nem maradhat élettelenség az élet közlésének nyomán. Mennyi erősödés és öröm fakad abból, ha nem csak azt sorolnánk fel, hogy mi mit végeztünk, hanem azt is, hogy mit végzett velünk és általunk az Ur. Végeredményben ez óriási jelentőségű és mégis éppen ez marad ki a jelentésekből. 3. Kimarad tehát annak a boldog közlése, hogy lelkekért aggódó szivünk imáit mikor, hogyan hallgatta meg az Ur! Hány gyermekszívben ébresztett boldog, kételkedésnélküli, őszinte hitet? Hányifjunak az életébe avatkozott bele élő hatalmával, hogy ne járhasson a széles uton, hanem megtalálja a keskenyet? Hányan döntöttek az Ur mellett végérvényesen, mert személyes találkozásuk volt az élő Krisztussal ? Hányan vannak bibliaolvasók a gyülekezetünkben s hányan tudnak igazán hinni az örök életben és a feltámadásban? Kimarad a bizonyságtevés az Ur közöttünk folyó és már végbe ment csodálatos munkáiról. Hát nekünk tétlen Urunk van? Aki nézi, hogy mi vergődünk, dolgozunk s ő nem tesz semmit? Hát a Krisztus maga nem siet, hogy az ő ereje a mi, éppen a mi erőtelenségünk által végeztessék el? Ne hagyjuk ki a jelentéseinkből ezután a Krisztus munkáinak pár szavas felsorolását sem. Ő él és dolgozik és munkájának eredménye látható a lelkeken. Soroljuk fel a Krisztus-jeleket. Mutassunk rá azokra, akiknek homlokára felirta az ő uj nevét. Dicsérjük az Urat a diadalmaskodásokért ! Ne mondjátok azt, hogy ez uj munkatöbblet ! Hát olyan nehéz nekünk a Királyunkról mindent, de mindent bizonyságtevő célzattal elmondani? Hát nem boldogság szólni arról, hogy él a Krisztusunk ? Ne törődjetek azzal, hogy azt mondják némelyek, hogy önés saját gyülekezet dicsőítés ez, ha nem a magatok dicsőségéért szóltok, hadd zuhanjon rátok a vád, hordozzátok békességes tűréssel az Úrért. S ne tegyétek némává a tények, a lelkimegelevenedések beszédes ajkát! Szólni akarnak azok az Úrról, a ti uratokról, az élőről, ki itt jár a magyar országutak mellett s lehajol a tikkadt, fáradt lelkekhez, hogy uj életre emelje fel azokat. E bevezető megállapítások után áttérek egyházmegyénk missziói életének vázolására s ebben a kérdőiveken található sorrendet követem s igy 1.) a gyermekmisszióról; 2.) a konfirmációról; 3.) az ifjúság lelkigondozásáról; 4.) a felnőttek lelkigondozásáról; 5.) az iratterjesztésről; 6.) az egyesületi életről, 7.) az egyetemes célok támogatásáról; 8.) a külmisszióról; 9.) a szere25