A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

— 73 — parancsszava az, mely engem több munkára hív, több felelősség elé akar állítani nem a kicsinyen való hűségem miatt, — mert ezzel gyarló ember hivalkodás nélkül nem dicsekedhetik, — hanem azért, mert ez az Ö szuverén akarata. Meghajtom azért térdem és fejem a jóságos Istennek, mindnyájunk szerető Édesatyjának parancsszava előtt és hálával borulok le trónjának zsámolyához a kegyelemért, mellyel engem egész életem folyásán át atyai ölében hordozott s őszre hajló életem küszöbén ebben az új munkatérre való elhívásban nyilvánuló nagy kegyelmére is méltatott s például állítván elém hivatali elődeim munkabíró esztendeinek hűségét és buzgóságát, a sáfárságnak útját is kijelölte számomra, gyarlóságaim elfedezése végett pedig elnöktársam, a nt. esperes úr személyében adott az egyházmegyének olyan kormányzó vezető férfiút és nekem olyan vezető munkatársat, kinek áldozatos hűsége, el nem fáradó kötelességtudása, rendíthetetlen evangéliumi hite, református anyaszentegyházunk fundamentális alapjain való szilárd és hajlíthatatlan megállása előttem is példa, de mindnyájunk számára is támasz, erő és megnyugvás lehet. De nagy az én bizakodásom egyházmegyénk és egyházközségeink hivatalosaiban és választottaiban, lelkipásztorokban ési tanítókban, gondnokokban és presbiterekben s hitem szerint minden gyülekezetünkben meglevő abban a ma talán kicsiny hivő seregben, melynek tagjait református anyaszentegyházunkhoz tartozókként nemcsak keresztlevelük alapján vesszük számba, hanem különösen azért, mert élő hiten alapuló szilárd meggyőződésüknél fogva vannak az egyház testébe beépítve. Ez a kicsiny sereg nem annyira az egyház alkotmányunk adta jogok vindikálásában, hanem sokkal inkább a kötelesség teljesítésében jár elől jó példával, benne tehát meg van a hűség és elszánt akarat arra, hogy lélekkel legyen komoly segítségére azoknak, kik egyházi életünk hajóját baj nélkül iparkodnak a mai komor élet háborgó vizein elvezérelni egy reménységesebb jövendő felé. Mert valóban »megnehezedett az idők viharos járása felettünk«, nemcsak nemzeti életünkben, de egyháztársadalmi életünkben is megsokasodtak a bajaink, felszakadtak, kiújultak a sebeink. Szenvedések próbája alá vettetett a világ! Ez alá a próba alá vettetett egyházi életünk is. A súlyos válságoknak az az ára-