A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

2. sz. melléklet a 9/a. sz. határozathoz. Csajághy Károly e. m. gondnok székfoglaló beszéde. Nagytiszteletű Esperes Úr! Nagytiszteletű Egyházmegyei Közgyűlés! Elfogódott lélekkel állok a Nt. Egyházmegyei Közgyűlés szine előtt; szorongó lelkemre ránehezedik a felelősségnek nem jelentéktelen mértéke, — de erőm, hitem, hűségem fogyatékos voltának teljes ismerete is ide döbben lelki szemeim elé ez ünnepi pillanatban, amikor azon a munkamezőn, melyet református egyházi életünkben az egyházmegyei kormányzás és igazgatás jelent, — megteszem az első tapogatózó lépéseket és a veszprémi református egyházmegye gyülekezetei többségének kötelességre hivó határozata előtt mélységes hálával és tisztelettel meghajolva az egyházmegyei gondnoki tiszttel egybekapcsolt kötelességek teljesítését az imént letett eskühöz híven egyházi törvényeink értelmében megkezdem. Sok-sok lelki tusakodás, — erőmmel és képességeimmel való számvetés, — egyéni külön gyarlóságaimra is kiterjedő önvizsgálódás és imádságos alkalmul szolgált magába szállás előzte meg szükségképpen ezt az elhatározásomat, mert a megállást nem ismerő életidőből a jóságos Isten megáldásaként nekem a máig juttatott közel 12 lustrum s ennek az időnek közpályán eltöltött munkás esztendei sokat felőröltek abból az energiamennyiségből, mellyel kegyelmi ajándékképen életutamra elindultam s így joggal támadtak kétségeim afelől, hogy őszbe hajló életem idején van-e még annyi maradék erőm, hogy képes leszek megfelelni azoknak az űj feladtoknak is, melyek az idők komorsága miatt megsokasodott közbajaink és terheink közepette egymagukban is hatványozott teljesítő képességet követelnek? De ezen tusakodásaim közepette hangzott felém, — a küldetésre szorongó szívvel induló erőtlen ember felé, — s hangzik ma is az Urak Urának, az erős Istennek biztató szózata: »Elég neked az én kegyelmem!«. E szózatnak lelkembe zengéséből úgy érzem, hogy a jó Isten