A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

— 71 — elrontott és veszni hagyott az ember, Te azt mindig megépítetted és visszaszerezted. Bocsáss meg nekünk jó Atyánk, hogy bár tudjuk ezt, mégis emberekre várunk; emberekre támaszkodunk, azon panaszkodunk, hogy nincs emberem, bocsáss meg nekünk, hisz ezt az érzést is Te oltottad belénk, amikor belénk oltottad a testvériség érzetét, bocsáss meg és adjad, hogy legyünk testvérek abban a szeretetben, »amelyet hozzánk mutattál, midőn a mi már vesztére tért lelkünkért alászálltál«. Legyünk testvérek abban a hitben, mely egyedül beléd fogódzik, Tőled kér, Tőled vár, Tőled nyer meg minden jókat. Ilyen hittel nem bánt a nyomorúság, nem fáj a betegség, nem ver le csüggedés, bármily nehéz legyen is földi vándorlásunk, »bátram megyünk, ha ez a hit sajátunk«, s minél jobban sujt az élet, annál diadalmasabban száll ajkunkról az ének: »Ragadd, ragadd szerencse mindenem, gazdag maradtam, mert van Istenem«. Ezzel a hittel áldj meg bennünket, ha a magunk nyomorúsága, betegsége terhel bennünket, ezzel akkor is, ha anyaszentegyházunkért aggódik szivünk. Erősíts meg minket Krisztus erejével, hogy »hatalmasan megerősödvén a belső gmberben«, rajtunk keresztül megerősödjék anyaszentegyházunk is, hogy lehessen az emberek számára csodás hatású Bethesdává, lehessen diadalmas terjesztőjévé a te szent országodnak itt ezen a földön. Ámen.