A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

- 65 — vehetnénk számba«, és ha egész életünk hálaadás volna is, akkor se tudnánk meghálálni jóságodat. Légy áldott Atyánk a te kibeszélhetetlen, soha meg nem hálálható jóságodért. Légy áldott a test és lélek javaiért. De légy áldott különösen kegyelmednek ama drága bizonyságáért, hogy földre küldted a te szent Fiad, hogy a »szegényeknek az evangéliumot hirdesse, hogy a megtört szívűeket meggyógyítsa, a foglyokat feloldozza, a vakok szemeit megnyissa«. Légy áldott, hogy benne e sok nyomorult számára orvost küldtél, ki a te hatalmaid erejével, a te jóságod melegével szerte jár, felkeresi s megtalálja az emberi közöny és részvétlenség ottfelejtett] eit, félrelököttjeit s megkérdezi tőlük: akarsz-e meggyógyulni? Uram, mi is betegek vagyunk, miattunk beteg anyaszentegyházunk. Uram, mi szeretnénk meggyógyulni, hogy általunk meggyógyuljon anyaszentegyházunk is. Uram, küldd ide a te szent Fiad, a minden betegek egyetlen orvosát, hogy felvegyen szerelme karjaira s beemeljen a gyógyulás Bethesda tavába. Ámen. Lectie: Luk. 4. r. 14—21. Alapige: Ján. ev. 5. r. 1—9. Testvéreim a Jézus Krisztusban! Hányféle érzés szalad át rajtunk, mikor halljuk a felolvasott történetet. Kicsoda az, akinek a szívét meg ne érintené mindenekelőtt a résztvevő fájdalom érzete, amikor rágondol a betegek, sánták, vakok, aszkórosok sokaságára, amint várják a víznek megmozdulását? Aztán kicsoda az, akinek a szíve örömre ne gerjedne, amikor lelki szemei előtt megjelenik a Bethesda tava, amint rászáll az angyal s felkavarja vizét és aki a felkavarás után belép a tóba, meggyógyul. Örömünk azonban csak egy pillanatig tart. Látjuk, halljuk, hogy van ott egy 38 év óta beteg ember. Régóta ott van már s ki tudja meddig kell még várakoznia, hiszen ott mindenki magáért remeg, magáért tülekedik s mire ő oda vonszolja magát a tóhoz, más lép be előtte. Már bele is fárad a várakozásba, ajkán panasz-szó fakad s sfcinte együtt érzünk vele, mikor panaszkodik: nincs emberem, aki bevigyen a tóba. S már-már háborog a lelkünk az emberek önzésén, részvétlenségén, mikor egyszerre iegy szelid és jóságos alakot látunk felé közeledni, aki megszánja nyomorult elhagyatottságá5