A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

- 65 ­2. Fejes Aladár elnöki megnyitójában lelkes szavakkal emlékezik meg őfőméltósága nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó urunkról, kormányzóságának tíz éves évfordulója al­kalmából, melyet a közgyűlés felállva hallgatott és lelkes éljen­zéssel fejezte ki kormányzó urunk iránt érzett szeretetét. Meg­nyitója további során a tanítóság áldozatos munkájáról szól, amelyet a revízió gondolata kell, hogy áthasson. A haladó tanító hive. Üdvözli a közgyűlés vendégeit és megjelent tagokat, a gyű­lést megnyitja. A jegyzőkönyv hitelesítésére nagytiszt. Kovács Lajosné Szeness Erzsébet és Fekete Béla kartársakat kéri fel. 3. Nagytiszteletü esperes úr jelenti, hogy Borbély Károly vörösberényi tanítót főtiszt, és mélt. Antal Géza püspök úr érdemeinek elismeréséül igazgató-tanítóvá nevezte ki. Esperes úr a Borbély Károly tanító részére kiállított igazgatói oklevelet bensőséges és őszinte érzésből fakadó szavak kíséretében adja át. Isten áldását kívánja további munkájára is. Borbély Károly köszönettel veszi át az oklevelet, a közgyűlés örömmel veszi tudomásul érdemes tagja e kitüntetését. 4. Elnök évi jelentésében kegyeletes szavakkal emlékezik meg Mészely Sándor elhunyt szentgáli tanítótársunkról, továbbá Csefkó Zsigmond nyug. kartársunkat a fia halálával ért gyá­száról. Jelenti elnök, hogy Végh Dénes magyarbarnagi és Mé­száros Lajos hajmáskéri, Sárpataki Gábor gyuíafirátóti kar« társaink megválasztatásuk folytán egyházmegyénkből eltávoztak, kik közül Mészáros Lajos levélben el is búcsúzott egyházme­gyénk tanítóságától. Az egyházmegyénkbe jött új tanítókat szeretettel üdvözli elnök. I Jelenti elnök, hogy egyházmegyei tanító-egyesületünk mult évi közgyűlése után megrendezett kulturdélutánnak anyagi sikere nem volt. A kulturdélután szereplőinek, valamint a veszprémi királydíjas dalárdának és Pósa Endre úrnak szíves közreműködé­sük és fáradozásukért a közgyűlés köszönetet szavaz. Jelenti elnök, hogy egyesületünk új alapszabályait Makay Zsuzsika úrleány volt szíves legépelni. Kedves segítségéért közgyűlés köszönetet mond és erről Makay Zsu­2

Next

/
Thumbnails
Contents