A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

— 31 — meggyengíteni hős véreinknek a haza megmentésében végzett működését. Valóban elmondhatjuk, hogy elenyészőben van a tár­sadalom szeméremérzete; a kereslet és kínálat törvényei megbomlottak. Ezen bajokat a kormány sanálni és javítani igyeke­zett ugyan; de ez intézkedések részint elkéstek, részint pedig a gazdasági élet egész vonalára egyidőben ki nem terjesztettek és ily módon eredményre nem vezettek. Mi, akik távol élünk a közgazdasági élet forgatagá­ból, talán nem is Ítélhetjük meg helyesen, hogy mik vol­nának azok a teendők, melyek eredményre vezethetnek; de mindenesetre óhajtandó lett volna korlátokat felállítani már az első évben a munka terén, az ipar, a közvetítő kereskedelem és termelés terén, hogy a kereslet és kíná­lat teljesen megbomlott törvényei az egész vonalon egy­szerre és arányosan rendeztessenek. Történt ugyan némi intézkedés e téren, de a közve­títő kereskedelem a munka és a nagytőkét illetőleg nem történt megfelelő intézkedés; ezért a társadalom kivan szolgáltatva a mesterséges ártélhajtásból eredő veszede­lemnek és hátránynak. Ebben a nagy forgatagban az egyes gazdasági ténye­zők még találnak némi orvoslást a terhek áthárítása által, mert a munkás áthárítja a munkaadóra, a termelő áthá­rítja a fogyasztóra, a közvetítő kereskedelem áthárítja a fogyasztó közönségre a drágaságot; de van a társadalom­nak egy tekintélyes rétege, ahol semmi áthárításról szó nem lehet ésTzek a magán- és köztisztviselők és a lelkészi testület tagjai. Az állam megtett minden olyan intézkedést, mely most lehetséges; mert tekintélyes összeget bocsátott ren­delkezésére a fixlizetéseseknek, s a lelkészi karnak is 250

Next

/
Thumbnails
Contents