A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július

többnek harcban küzdő apja esküt tett nagy küzdelmünk zászlajára, hogy apáik mostani nagy áldozata példányképként lebeghessen szemeik előtt az ő munkásságuknak idején, melyet végeznek és majdan áldoznak a Krisztus ügyéért. Szóval a beküldött presbiteri jgyzőkönyvekből és az év folyamán az esperesi hivatalhoz intézett beadványokból, jelentésekből örömmel győződtem meg arról, hogy a munkára hivatott kezek tétlenül ö-^zedugva nem hevernek. A nemes munkára hivatott lelkek és szivek, a hivek nemes törekvéseivel együtt érzenek s összhangban dobbannak. Fájdalom azonban, szomorúan említem fel azt is, hogy habár kevesen is, de mégis vannak lelkésztársaink között munkára nem hivatott kezek s a hívekkel a közjóra irányzott munkásságban együtt nem érző lelkek és összhangban dobbanó szivek Neveket nem említek fel. „Akinek nem szűre, ne vegye magára." Hivatalos felhívásra, lenne bátorságom, — habár nem örömest, — nevekkel is szolgálni. Édes örömtől mosolygott lelkem arra a meggyőződésre, amit az inotai ref. egyház híveinek élő hittel biró munkásságából merítettem. Bebizonyították azt, hogy a nem lankadó igaz munkanak meg van a mag i érdeme és elismerése e földön is. — Lelkeszükrt: nt. Csajtay Máté urat, inotai lelkipásztorkodásának 25-ik évfordulóján, f. év január hó 12-én felkereste az egyház elöljárósága s az egyház tagjai nevében üdvözölte, meleg elismerését nyilvánította, s köszönetét fejezte ki a negyedszázadon át tanúsított hű munkásságáért, mely a romba hevert egyházat uj életre hivta s mindenek előtti világosságba helyezte. És hogy az elhangzó szó és köszönet ne csak „zengő érc és pengő cimbalom" legyen, a könnyekig meg-