A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július

mult egyházmegyei gyűlésünket, azon erős reményben lévén, hogy igazságos ügyünk rövid napok lefolyasa alatt diadalt fog aratni De a végzet, — sok elitélendő mellékkörülmények folytán, — odaműködött, hogy még folyvást szól a harciiiadó. dörög az ágyú, véres csaták folynak hazánk létérdekeiért sok ellenségeinkkel. Hallgatnak a múzsák, szünetelnek kultuiális intezmenyeink, de anyaszentegyházunknak s a szeretet váltásából fakadó munkásságunknak annyival inkább tevékenységet, verejték hullatást kellett és keli tanúsítani. Vigasztalni a szomorkodókat, gyamolítani az elhagyottakat, krisztusi szeretettel felemelni az erőtleneket, s elsiratni az igaz ügy védelmében a hősként elesetteket, anyaszentegyházunk s vallásunk igazságai és törvény-i is kötelességünkké tették. Sírtunk, s most gyászolhatunk mindazon hősökért, kiket a társadalom minden osztálya od állított az igaz ügy védelmezésére s bizony egy es/tendo leteltével is könnyhullatás a mi osztályrészünk azokért, kik legszentebb hazafiúi kötelességük teljesítése közben hősi halált szenvedtek és szenvednek édes ha unkért. De erős a mi hitünk, élő a mi reménységünk, hogy az igazságot elnyomni nem lehet, mert az igazság koporsoba nem zárható, kitör az onnan s küzdelmeiért eget ker. Az elmúlt esztendőben anyaszentegyházunknak is megvoltak megsiratott és meggyászolt halottai. Elsősorban említem eg\ etemes ref. anyaszentegyházunk nagy halottj t: Baksay Sándort, a dunamelléki ref. egyházkerület 1 i éven át szerény körben, de felejthetetlen eredményes munkássággal működő püspökét. Istennek e kiválasztott embere: a« arany szájú szónok, az arany tollú iró, az arany kedélyű egyéniség 83 éves korában hunyta le végáomra szemét: Kunszentmiklóson, 1915. június hó 18-an, hogy aki egész életében mun-