A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július

kájával s érintkezésével örömet óhajtott szerezni embertársainak, távozásával könnyet fakasszon szemeinkben, *s a bánat és szomorúság fátyolával takarja be lelkeinket. Hogy ki volt ő az egyházban, az irodalomban, és a társadalomban, ismerjük, s tudjuk mindnyájan, kik a protestáns paróchiák tiszta levegőjű „Gyalogösvény"-ein, s jó izü gyümölcsöt termő „Szederindái" között jártunk és járunk. Nagyon szépen méltatta életét és munkásságát egyházkerületünk lapjában egy vele rokonérző kedves egyéniség. Családi élete boldog volt Feltalálván élete párját, azzal együtt 53 esztendőn keresztül szeretettel lángolt, lélekben együtt érzett az emberiségért, hozzátartozóiért és a közügyekért. Pátriárchális életüknek verejtékkel összegyűjtött eredményét együtt áldozták fel szívesen a közügyek oltárára. Elhunyt szeretett élete párját mult karácsony óta siratta Bennök, mint sírirata fogja hirdetni: „két lélek eggyé lett, nem váltak el sein a földön, sem a földben, sem az égben." Legyen a nagy ember emléke örökké áldott s fényes munkásságának eredménye halhatatlan mind az időnek végéig. Egyházkerületünknek is megvolt a maga megsiratott hallottja: rábacsanaki Molnár Béla, a dunántúli ref. egyházkerület több évtizeden át volt tanácsbirája s főjegyzője, a pápai ref. főiskola volt világi gondnoka, f. évi február hó 23-án meghalt 68 éves korában. A közbizalom mindjárt iskolái kitűnően elvégzése után felkereste őt s megbizta a közügyek munkálásával. 0 azt hivatása szerint elfogadta, s teljesítette három zsinati cikluson keresztül, melynek szinte munkás tagja vala. Hiven végzett hosszú munkálkodása után, találja fel az édes nyugalmat a csendes sirban s az elis-