A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július

— 36 -látom, hogy az a hatalmas lökő erő, mellyel az emberi szellem megtermékenyítésének egykor lendületet adott, az idő folyamában ellanyhult, s talán nem állott mindenkor a küzdő emberrel egyvonalban, ennek küzdelmei homlokterében a maga nemcsak lendítő, de szabályozó, konserváló, s a tudás termékeit nemesen értékesítő erejével is. Pedig az életviszonyok s ezek kialakulásának szemléletéből leszűrt igazság az, hogy a mai haladottabb gondolkozású ember csak azokat a társadalmi intézményeket méltatja komoly figyelmére, amelyek kultúr-céljainak, kultur-igényeinek kielégítésében az egyesülésben nyilvánuló fokozottabb erővel támogatják, s ha valaha igazság volt, ma százszorta inkább az, hogy a pásztoroknak és a nyájnak építő munkájában élő és az által ható egyháznak az emberiség nemes törekvéseit gondozó ölébe kell vennie, s azokat az egyesülés, az egy nyájhoz tartozás nagyobb erejével a megvalósuláshoz közelebb kell vinnie, mert ezzel az áldást fakasztó s hálára kötelező munkával aratja a maga szükséges, a maga nélkülözhetetlen voltának nemes győzedelmét. Sok-sok téren van és lesz a közel jövőben szükség, nem a kötelesség kényszerítő hatalma alatt leőrölt sablonos munkára, — de lelkesedéstől, ügyszeretettől, találékonyságtól áthatott alkoto tevékenységre. Az egyhin. gondnok ur őnagysága a maga sokoldalú tapasztaltságával, meleg szeretetről tanúskodó szivével, s egyházmegyénk kormányzatában legnagyobb becsülésünkkel találkozó helyes irányítással mutatott rá a munkatérnek széles felületére s a megoldásra váró feladatok egész sorozatára, — szabad legyen ezek közül csak egyet, — egy égetően közelievőt kiragadni a közel jövő ép oly nehéz, mint nemesen szép és áldást fakasztó feladatai közül.