A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1905. augusztus

— 6 — egyházunk ügyeinek felvirágoztatása s gyümölcsözővé tételének előmozdításában ugy a jelen, mint a jövőre nézve. Fájdalommal kell megemlékeznünk elsőben is arról, hogy akik akkor szivvel-lélekkel együtt valánk, a közügy azon munkásaiból most többen hiányoznak; elköltöztek oda, ahol az Ur, ama szerető édes atya ad csendes álmot az elfáradottaknak, s megfizet kinek-kinek aszerint, amint a kötelesség teljesítésében verejtékezett. Emlékezzünk meg hát először is azokról, kik a kötelességteljesítés s a szeretet kötelékénél fogva az egyházi és iskolai élet és munkásság terén testvérekként a mieink valának. 1904 nov. 18-án hunyta le végálomra szeretetet, jóságot sugárzó szemeit az egyházmegye lelkészi karának Nesztora, mindnyájunk szeretett bátyja: Csöngei Kiss Dávid b.-udvari lelkipásztor 83 éves korában. 51 éven keresztül volt hü és lelkiismeretes munkás az Ur szőlőjében. Balaton-Udvariban, hova rendes lelkészül választatott, 46 éven keresztül hirdette az evangéliumot apostoli tűzzel, buzgósággal, alkalmas és alkalmatlan időben. Hü, igaz szolgája volt az ö dicső Mesterének. Szivében, lelkében szeretettel kelt, szeretettel munkálkodott, szeretettel nyugodott el nappali fáradalmai után. Buzgó szolgája volt az ö Krisztusának, felkent apostola s papja a művészetnek. Nemcsak a földiekért élt, de tudott lelkesülni a földöntuliakért is. A bölcs királylyal, Salamonnal együtt érezve és értve — minden kellemetlenségei, szenvedései s küzdelmei mellett is — szép és édes volt az élet nemesen dobogó szive s minden szép és jóért hevülő lelkének, s teljesítve kötelességeit oly hün, oly igazán, hogy bizonynyal meghallotta amaz édes atyai szózatot: „Jól vagyon jó és hiv szolgám, kevésen hiv voltál, sokra bizlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe!" Legyen emléke áldott, álma csendess mennyei nyugalmat és üdvösséget adó. Ugyancsak a lelkészi karból elhunytak az év lefolyása alatt nemcsak olyanok, kiknek a jelzett s kilátásba helyezett 70—80 esztendők megadattak volna, de letették a vándor-botot s elhagyták övéiket olyanok is, kikre sok és terhes kötelesség teljesítése várakozott s kik igyekeztek is verejtékezni és eredménynyel működni a pályán, melyre az isteni gondviselés által elhivattak. Földes Sándor köveskállai lelkész atyánkfia folyó év márcz. 1-én szenderült el hirtelen s váratlan, lélekben megdöbbentve mindnyájun-