A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. augusztus

— 67 — Vádlottnak ezen cselekményét, tekintettel arra, hogy az egyház e pénzt 5 éven át nem használhatta, s a már eddig lejárt 5 részlet visszafizetéséről se gondoskodhatván, nyilván kárt szenvedett, — a biróság az egyházi törvény 301. §. 2. és 7. pontjaiba ütközőknek találván, ö az itt meghatározott vétségekben vétkesnek volt kimondandó. Mind nyilatkozatában, mind a vizsgálat során, mind a mai tárgyaláson állította ugyan a vádlott, hogy ebből a 454 K 14 fillérből már 1899 november 23-án kifizetett az egyháznak a veszprémi városi árvatárnál fennálló tartozása törlesztésére 50 koronát, 1904 márczius 1-én pedig az egyház ezen tartozásának végkielégítésére további 547 koronát fizetett ki és igy elkésve ugyan, de mégis az egyház tartozására fordította az egész 454 K 14 fillér tökét, sőt ezen túl ez összegnek általa való használása idejére eső kamatok fejében további 143 koronát is, s ezen állításainak igazolására a vizsg. jkv. szerint akkor fel is mutatott valami befizetési könyvecskét is, tekintettel azonban arra, hogy ezen befizetések a mai tárgyaláson nem igazoltattak s a panaszosok ugy nyilatkoztak, hogy ezek tényleges megtörténtéről vagy nem történtéről tudomással nem birnak, tekintettel továbbá arra, hogy a tőtvázsonyi egyháznak a fegyelmi iratokhoz becsatolt 1899—1903. évi számadásai szerint az egyháznak ezen tartozása, mely az 1901. évi zárszámadás szerint ezen évben 593 K 56 fillér volt, az 1902-ben teljesített 382 K 62 fillér törlesztés folytán 210 K 94 fillérre csökkent, s az 1902. évi zárszámadásban is már csak ez összegben fentállónak van feltüntetve, ezen 1902-ben '210 K 94 fill, és ennek 1 évi és 2 hónapi kamatja volt szükséges és nem 547 kor., mint amennyit a vádlott lelkész 1904 márczius 1-én általa fizetettnek állit, — a biróság vádlottnak az utólagos megtérítésre vonatkozó tényállítását (amely a cselekmény minősítésén egyébként se változtatna, hanem csak enyhítő körülmény kép lenne figyelembe vehető) igazoltnak nem fogadhatta el. III. Vádlott részbeni beismerésével, ugy a vizsgálat során kivett tanúvallomásokkal bizonyítva van, hogy vádlott lelkész az egyház tökéinek, kamatjárulékainak kezelését, sőt majdnem az egész vagyonkezelést és afeletti rendelkezést a gondnok kezéből kivévén, a saját kezébe ragadta, aminek következménye az lett, hogy a lelkész, akit az egyh. törv. 111. és 127. §-ai szerint az egyház anyagi ügyeire