A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. augusztus

- 66 — Egyszersmind a vétségeknek minősített cselekményei és mulasztásai által a tótvázsonyi egyháznak okozott károk és szünöhaszon iránti anyagi felelőssége fegyelmileg meg­állapíttatik. Ezen ítélet, vagy esetleges föllebbezés folytán a jelen ügyben hozandó jogerős Ítélet a veszprémi egyházmegyé­nek és a dunántuli ev. ref. egyházkerület püspökének, mint illető egyházi hatóságoknak megküldendő. Indokolás. I. Vádlott lelkész nyilatkozatában, a vizsgálat során s a mai tárgyaláson is beösmerte, hogy a tótvázsonyi ev. ref. tanítónak a tanitó háztartását vezető hajadon testvérét, Forgács Juliánnát teherbe­ejtette, s hogy ezen hajadon folyó évi február 8-án házasságon kivül született gyermekének ö az apja. Vádlott lelkész ezen cselekményével az egyh. törv. 139. §-ábah előirt kötelességét szegte meg, cselekménye a közerkölcsiséget sérti, s abból a panasz szerint, de természetszerűleg is a községben, a gyülekezetet is érintő közmegbotránkozás származott. Ennélfogva vádlott az egyh. törv. 301. §-ának 3. és 10. pont­jaiban meghatározott vétségben vétkesnek volt kimondandó. II. Vádlott nyilatkozatában, a vizsgálat során és a mai tárgya­láson is beismerte, hogy a tótvázsonyi ev. ref. egyháznak megszava­zott 247 forint kamatnélküli kölcsönnek az egyházmegyei pénztárnok által postaköltség és az egyház főiskolai tartozása fejében visszatar­tott 19 frt 93 kr. levonása utáni maradványát: 227 frt 7 krajczárt 1898 november havában fölvette, de sem a kölcsön megszavazásá­ról, sem annak általa történt fölvételéről az egyházközséget vagy annak presbitériumát egész az 1903 májusban megejtett püspöki egyházlátogatásig nem értesítette, hanem a pénzt saját czéljaira fel­használta. A mai tárgyaláson beismerte vádlott azt is, hogy az egyháznak általa készített évi zárszámadásaiban ezen 247 forint = 494 koro­nát, daczára hogy azt az egyház meg nem kapta, az egyház tarto­zásai közé — nyilván eljárásának a felsőbbség előtti elleplezése czél­jából — a presbitérium tudta és felvilágosítása nélkül 1899 óta mindig felvette.

Next

/
Thumbnails
Contents