A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1892. augusztus

látók, a mélyebben gondolkozók és elfegulatlanul itélök helybenhagyását kiérdemeljem. Azt sem ígérhetem, hogy soha téves lépést nem teszek, mert ember tévedésektől nem lehet ment, még aki annak akarja is elhitetni magát, a Krisztus állítólagos helytartója, a pápa sem, mert „errare humánum est": de azt igen is igérem, mikép esperesi eljárásomban sokkal inkább fogok vigyázni, mint magán ügyeimben minden oly lépésemre, melylyel akár egyeseknek, akár a közügyeknek sérelmet okozhatnék. A jó indulatból származó, szeretet teljes figyelmeztetést — épen azért, mert én is tévedhetek, mint egyebek. — mindenkor szívesen veszem, bárkitói jöjjön az, és köszönettol fogadom, sőt előre is kikérem. Nem titkolhatom el, hogy ha a nagy munkához, a melybe állíttattam, hozzá mérem erőmet, már az a gondolat is megfélemlít, hogy mily parányi ahhoz mérve az ón tehetségem. Megpróbáltatásunknak jelen súlyos napjaiban, midőn fájő szívvel látjuk, mint roskadoznak egyházaink az anyagi teher nyomása alatt, mely miatt még a hit is megrendült a lelkekben s az egyházhoz ragaszkodás meghűlt a szivekben, a veszprémi egyházmegye esperessében rendkívüli tehetség kívántatnék meg. És én, aki ezzel éppen nem dicsekedhetem, hogy ne aggódnám a felett, hogy jelen viszonyaink között tudok-e vájjon hasznos szolgálatot tenni azon a téren, melylyen kiváló szellemi erők munkásságára volna szükség? Más ügy munkása az időben az időszerű életre dolgozik, s ha buzgón jár el hivatásában, kitűzött czélját többnyire el is éri, és örvend munkája jutalmának. De a vallási élet őre, a ki eminenter Isten ügyében munkás, oly távol látja maga előtt a czólt, hogy Pál apostolként a leié csak törekedhetik, de el nem érheti soha, még a legbuzgóbb igyekezettel sem. Végtelen az a mező, a melyre ki kellene terjedni az ő munkásságának, az élet pedig csak egy arasznyi és az emberi erő korlátolt. Ő nemcsak arra van hivatva, hogy a vallás-erkölcsi élet ápolá. sával s czéltudatos irányban vezetésével itt a földön alapvetője legyen a társadalmi rendnek ós jólétnek, de egyszersmind magvető az örök élet aratására; s övé csak az öntudat öröme, ha hív volt a rábizottakban, de munkája jutalma