A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1892. augusztus

4. Egyházmegyi gondnok ur jelentést tesz a b. e. Csonka Ferencz ur halálával megüresült esperesi hivatal betöltése érdemeben általa elrendelt szavazás eredményéről; s az erről felvett jegyzőkönyvet a felbontott szavazatokkal együtt beterjeszti, — ezek szerint nyert: Pap Sándor ur 24 szavazatot; Segesdy Miklós ur 10 szavazatot; Nyikos Kálmán 1 szavazatot: -és igy Pap Sándor ur, a szavazatok általános nagy többségével a veszprémi egyházmegye esperessévé megválasztatott. E jelentés kapcsán ő Nagysága indokolta egyszersmind azt is, hogy a választás körüli eljárásában miért tért el némileg a törvény betűitől. A közgyűlés a meghallott indokokat helyeselte s Pap Sándor megválasztott esperes urat felhivta az esperesi szék elfoglalására, ki a felliivásnak engedve, a törvény által előirt esküt letette s esperesi székét egy emelkedett szellemű szép beszéddel, a közgyűlés meg-megujuló lelkes óljenei között elfoglaltaAz esperesi székfoglaló beszéd igy hangzott: Mélyen tisztelt közgyűlés! Letettem az esküt a reám bizott igen szép és diszes, de nagyon nehéz feladattal, súlyos felelősséggel járó hivatalra. Őszintén vallom, — a mint már a választás előtt ós alatt is nyilatkoztam, — hogy ón teljes lelki megnyugvással fogadtam volna, ha más, munkabíróbb férfiút ajándékozott volna meg bizalmával az egyházmegye: mert, ha egyébb nehézségtől eltekintek is, nem tekinthetek el attól, hogy az ón napom már nyugvóra szállt; pedig természettel ellenkező erőlködés napnyugtakor fogni fokozott erővel terhesebb munkához, mint a minőt addig bírtunk végezni, a mig még napunk teljes erejében fenragyogott. De ha mégis reám esett a sors — s ez bizonyára azért történt, mert a közvélemény épen azt, a mit ón nehézségül jeleztem, az érett kort itólte inkább képesítettnek e hivatalra, és talán a közügyek köröl 21 éven át teljesített fáradozásaimért is méltányló elismerését kívánta kifejezni: erkölcsi kötelességemnek érzem a plebiscitum előtt meg-