A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1890. augusztus
— 21 — „Szabályzat, az unitáriusokkal szemben — egyházi és iskolai ügyekben velünk érintkezésük eseteiben — követendő eljárásra nézve." Megállapittatott Iszkaszentgyörgyön, 1890-ik évi april hó 4-én tartott egyházi közgyűlésünkben. I. Haláleseteknél. a) I{aranyozásra nézve: Ha unitárius egyén halála esetében az illető felek ref. ogyházunkhoz folyamodnának harangoztatás végett, emberbaráti és keresztyéni szeretetből megengedjük ugyan a harangozást, de a, ref. egyház tagjaitól eltérő díjazás mellett. E dijazás egyegy vers húzásért -— mely legfeljebb tiz pcrczig tarthat — 1 azaz egy forint. Ezen felyül a harangozó fáradtságáért 40 kr. b) Temetiihehjre nézve: 11a unitáriusok ref. egyházunk temetőjébe kívánnának temetkezni, esetről-osetre ref. egyházunk presbyterimnának elnökségéhez tartoznak folyamodni, s az elnökség csak azon esetben engedélyezheti a mi temetőnkben temetkezést, La egy egy sirért, mely legfeljebb 2 [_j-méternyi térből állhat, előre befizetnek az illető halottas felek egyházunk pénztárába a gondnok kezéhez 4 azaz négy frtot. E kikötés mellett is a temetőnek csak azon részébe temetkezhetnek, melyet c czélra az egyház presbyteriuma számukra kijelöl. Ugyan ez az öszszeg fizetendő akkor is. ha a presbyteriuni az illető felek kérelmére megengedi, hogy valakit valamely családtagja mellé temethessenek. Megjegyezzük még, hogy a kijelölendő helyen és megszabott fizetésért is csak azon esetben adunk temetkezési helyet unitáriusnak a ref. temető kertben, ha a liarangozás is nálunk teljesíttetik. II. Iskola ilgybeii. Az unitáriusok, ha tanköteles unitárius gyermekeiket ref, egyházunk iskolájában kívánják neveltetni, ez iránt az elnökséghez benyújtandó folyamodásukra megengedhetőnek tartjuk, hogy iskolánkba fölvétethessenek : de mivel ők az iskola fen-