A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1890. augusztus
— 22 tartásához semmi anyagi segélylyel nem járulnak, tartoznak a ref. egyháznak, mint iskolai fentertónak pénztárába a tanév elejére, vagy is szeptember hó első napjára a gondnok kezéhez betizetui eg} 7 gyermek után 4 azaz négy forintot; ezenkivül a tanitó részére a ref. gyermekek kétszeres tandiját. * III. Anyakönyvi kiadványozásért, Keresztelési-, esketési-, halálozási kiadványért egyenként 2 azaz két forint. E szabályzatban körülirt pontok csak addig bírnak érvénynyel, mig az ev. ref. egyház egyoldalúkig szabad tetszése szerint be nem szünteti s az engedmények akármikor visszavonhatok Tulajdonjog pedig egyáltalában nem formálható az unitáriusok által semmi egyházi birtokra, mely az elődöktől hagyott örökség szerint, országos törvények értelmében is a ref. egyházat illeti." Jegyzette Pap Sándor. e. in. főjegyző. Hitelesíttetett aug. 8-án délelőtt a közgyűlésben. (Sonka Ferencz- m. /r., esperes. Hivő Dániel ///. /f., Ii. V . elnök. 36. Az 1889. szcpt. ekgyjk. 45. sz. a. Veszprém, Felsö-Eörs, Kádárta, Vilonya. Inota, M.-Barnag, Tihany, Várpalota, Veszprém 2. esetben, és Udvari, mivel nemszavazásukat vagy hibás szavazatukat nem igazolták, elmarasztaltattak, s végrehajtás szempontjából Esperes ur figyelmébe ajánltattak. E gyülekezetek önigazolásukra ezennel felhívatnak; a főtiszt, e. kerület pedig felkéretik az ügy függőben tartására. 37. Az 1889. szept. ekgyjk. 108. sz. a. kimondatik. hogy a lelkész urak az e. ker. gyátnoldai segélyért kérvényező özvegyeknek ne csak életbenlétök, hanem valláserkölcsi magukviseletéről is bizonyítványt állítsanak ki. ad