A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július

19 zelemre. A másik a pápai ref. leánynevelő intézet, melynek már a bölcsőjénél ott állottál s mint a főiskola egyházi gondnoka, a vagyoni alap megszerzésében kevesek által ismert módon hathatósan közreműködtél, majd hatalmas, erős intézetté növeltél fel, hogy messze földről keresett intézetté vált. Ezt a hatalmas munkát, ezt a nagy tevékenységet jutalmazta a király kegye is, mikor a kir. tanácsossággal kitüntetett. Ez maradandó, élő emléke lesz a Te alkotó erődnek még akkor is, amikor mi már nem leszünk. Elismerjük mi, hogy ennyi munkásság és ennyi siker jogot ád a pihenésre, a nyugalomra. De, nem tehetünk róla, mégis fájdalommal nyugszunk bele az esperesi állás elhagyásába. De ha Te, kedves barátunk, elhagyod is ezt a helyet, mi nem válunk meg tőled. És hogy ennek az elhatározásunknak kifejezést is adjunk, elnöktársammal egyetértve indítványozzuk, hogy az egyházmegye közgyűlése érdemeidért örökös tiszteletbeli esperessé válasszon meg. Az az egyetértő elfogadása javaslatunknak, mely az öröm melegségével nyilatkozott meg, megnyilvánulása annak a szeretetnek, melyet irántad mindig tápláltunk; mely óhajtja, hogy az esperesi széktől megválásod ne jelentse a vezérségtől való megválást is. És ha majd abban a magányosságban, amikor az esti harangszó nyugalmat jelentő békéje lesz a sorsod, gondolataid visszaszállnak a múltra és a sikereknek örömteli napjai mellett a közel csapásainak kínos érzései miatt szívedet bánat járja és szemed keserűség árja, mi akkor is ott leszünk körülötted a napsugárban és az esti szellő susogásában vigasztaló szeretetünkkel, hogy minden könnyűvel, jajjal, könnyüljön sorsod egy bajjal. Az egyházmegye egyeteme és annak minden egyes tagja fohászkodik a Mindenhatóhoz: adjon Neked még hosszú, nyugalmas és békességes életet! Az egyházmegyei közgyűlés mélyen meghatva egyházmegyei gondnok úrnak nagyságos és főtiszteletű Czike Lajos es-