A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július

20 peres úrtól búcsút vevő szavai által, az elnökség indítványához képest, meghajolva azon elévülhetetlen érdemek előtt, melyekkel 30 évet betöltött esperesi hivatalos működése alatt egyházmegyénk tapintatos és bölcs kormányzásával, közügyeinek hü és lelkiismeretes kezelésével, fáradhatatlan és lankadást nem ismerő tevékenységével, odaadó, buzgó munkálkodásával és úgy közgyűléseink, mint bizottsági és bírósági üléseink pártatlan vezetésével és irányításával magának nemcsak közgyűléseink alkotó tagjainak, hanem egyházmegyénk közönségének is őszinte tiszteletét, szeretetét és mélységes ragaszkodását érdemelte ki, — anyagi jutalmat nem adhatva, — szeretetének és ff hálájának kifejezéseül Ot a tatai ref. egyházmegye örökös tiszteletbeli Esperesévé választja meg egyhangú lelkesedéssel és kéri a Mindenhatót, hogy e szeretve tisztelt férfiúnak adjon még napokat napjaihoz, esztendőket esztendeihez; oly sokszor bánatba merült szívének fájdalmát enyhítse; ékesítse meg Öt a késő öregkor szép ékes koronájával, tartsa meg testi és szellemi erejének épségében az emberi élet legvégső határáig egyházmegyénk díszére és büszkeségére. Czike Lajos lemondott esperes, mélyen meghatva a hozzá való ragaszkodás és iránta megnyilatkozott szeretettől, a következő beszéddel vesz