A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. július

14 állást, melyet amazok után közvetlen elődöm annyi tudással és oly nemes kötelességérzettel töltött be, midőn átveszem, lehetetlen, hogy magamban aggodalmat ne érezzek! Ugyancsak megérthető aggodalmam, ha a jelen súlyos viszonyokra mutatok reá! Már 3 éve annak, hogy látóhatárunk körül mindenütt vészes fellegek gyülekeztek, melyeket csakhamar felváltottak a villámok és azóta vér, tűz és füstnek gőzölgése látszanak mindenfelé; siralom és jajkiáltás hallatszanak a föld széles határán, egyik tengertől a másikig! Odavannak az öldöklő háborúban gyülekezeteink ifjai és nagyjai; csak a kicsinyek és megvénhedettek maradtak itthon, hogy gyenge vállaikkal hordozzák az élet terheit, erőtlen karjaikkal végezzék a nehéz munkát, mely alatt roskadoznak! Üresek templomaink; elnéptelenednek iskoláink; pusztulás és romok várnak a viszszatérőkre! Vájjon lesznek-e, akik elől fognak járni jó példával az ifjak előtt és az Úr házának szerelmében keresik gyönyörűségüket!? Növeli aggodalmamat az erkölcsi életnek napról-napra mindinkább terjedő az az alásülyedése, elfajulása, mely bizonyos régiókból kiindulva — hol egyedül a külső fény és pompa, a földi kincs, az anyagi előmenetel a legfőbb cél még a bűnök árán is — lassanként áthatja, megmételyezi eddig oly egyszerű és józan gondolkozású, a hívságokkal nem törődő magyar református népünket is, elfeledkezve a szentírás szavairól, hogy mindezek csak hiábavalóság és a léleknek gyötrelme! Mivé fog ez fejlődni, vissza fog-e térni a sokaság a józan okossághoz, az egyszerűséghez, a tiszta vallásos élethez, magához az Istenhez, megvetve a múló hiábavalóságokat és gyönyörűségeket. íme ezek és még ezekhez hasonló számtalan aggályok merülnek fel előttem s félek, hogy bár akaratom és jó szándékom megvan, mégis nem fogok eléggé megfelelni tudni sem elődeim intelmeinek, sem egyházmegyénk közönsége hozzám fűzött várakozásának; félek, hogy nem lesz elég erőm szembeszállani és megküzdeni a veszélyekkel, melyek Krisztusnak e mi egyházmegyénkben is levő anyaszentegyházát fenyegetik; nem lesz elég lelkj erőm buzdítani, inteni, sőt feddeni és ha