A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

9 akkor ragadott el a halál közülünk, amikor az ifjúság könnyen fellobbanó lángjaitól már megtisztulva, komoly, higgadt munkával, de egyúttal a férfiúi érettség tettrekészségével tett nekünk értékes szolgálatokat. A harmadik Sebestyén Dávid, a lelkészértekezlet elnöke és az országos nyugdíj- és özvegy—árva intézetnek pénzkezelője, aki ezen hivatalaiban az alatt a rövid idő alatt is, amit ezen ügykörben eltöltött, nemcsak a hozzá fűzött várakozásnak felelt meg, hanem erős tanúbizonyságot tett arról is, hogy még sok hasznos munkát végezhetett volna egyházmegyénk javára. Legyen áldott emlékezetük! Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! A lefolyt esztendő a maga országokat megdöntő rettenetes harcaival nem volt alkalmas arra, hogy egyházi életünkben nevezetesebb mozzanatok merüljenek fel. Éltük — akik itthon maradtunk — csendes életünket, teljesítvén honfiúi kötelességeinket, lelkünk minden gondolatával és szívünk minden érzésével kisérve a népek csatájának változó fordulatait, aggódva gyermekeink kockára tett életéért, akik oly hősies bátorsággal vívják érettünk és hazánk épségéért a harcot. Ha a népek megnyilatkozó vágyából következtetni lehet, talán mégis a vége felé közeledünk ennek a szörnyű vérontásnak, azért a múltra csak tapasztalatok leszűrhető eredményeinek megállapítása végett tekintsünk vissza, tekintetünket függesszük a jövőre, mert nekünk a jelenben folytonosan a jövő előkészítésén kell munkálni. A tapasztalati tények azt mutatják, hogy ebben a háborúban a kulturális felsőbbségen alapuló erkölcsi erők adnak oly hatalmas lendületet a cselekvésre, melynek ható ereje képessé teszi a kisebbséget sokkal nagyobb tömegekkel való küzdelemben is sikerek elérésére. Azért nekünk kulturánkat minden erővel szolgálnunk kell. Minden közület annyit ér, amennyivel munkája hozzájárul a nemzeti értelmi kincsek gyarapításához s hogy mi ezeknek a közös kincseknek gyarapításához nem kis mértékben szolgáltattuk az építő köveket, mutatja az a közmegbe-