A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

8 csülés, melyben egyházunk áll. De nekünk önmagunk iránti különös kötelességünk is kulturánk fejlesztése, még pedig nemzeti talajon való fejlesztése, mert ez ád erőt és ez az erő tarthat fen bennünket a jövőben is a minket környező veszedelmekben. A kultura egyik eszköze az iskola. Nem akarok most erre részletesen kitérni, de egy az iskolával szorosan összefüggő, magában ugyan aprólékosnak látszó, de politikai hatásában mégis nagy horderejű dologra kívánom az egyházmegye figyelmét felhívni. A ref. egyház egyeteme, mely az ország alkotmányos életével annyira össze van nőve, hogy még azok a régi harcok is, amelyek a vallásszabadság jegyében folytak le, mindig az ország függetlenségének harcai is voltak, a politikai életre való hatását mindig éreztette. Dicsekedés nélkül mondhatjuk, hogy mindig gyakoroltunk bizonyos befolyást az állam politikai életére. Ezt a súlyunkat nem szabad elvesztenünk, ez nekünk erős érdekünk. Pedig mintha nem fordítanánk arra elegendő gondot. A politikai jogok gyakorlása az új törvény folytán nagy átalakuláson megy át. A szavazójognak kiterjesztése sok új elemet von be a politikai jogok gyakorlásába. Ennek a kiterjesztésnek előnyeit nekünk is ki kell használni, minden arra való emberünket már most be kell vinni s a jövőre való bejutást folytonosan előkészíteni. Mint tudjuk, az elemi iskolát végző fiúgyermekek egy erre külön rendelt vizsga után végbizonyítványt kapnak, melynek alapján bizonyos kor elérése után az országos választásoknál szavazati jogot gyakorolhatnak. Illetékes helyről szomorúan kellett hallanom, hogy a mi egyházaink nem fektetnek súlyt ezen végbizonyítványok megszerzésére. Értesülésem ugy szól, hogy míg a más felekezetek vezetői mindent elkövetnek e bizonyítványok megszerzésére, minálunk a tanfelügyelő által kitűzött képesítő vizsgán az ifjak vagy egyáltalán meg sem jelennek, vagy nem abban a számban, mint az az iskola népességének megfelelő volna, vagy azzal mentegetödznek, hogy jövőre is megszerezhetik a bizonyítványt. Én nagyon kérem a lelkész és tanító urakat, hogy teljes erélyükkel legyenek rajta, hogy e végbizonyítványok megsze-