A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. szeptember

- 13 ~ géliumi egyházának hadállásait. Ezt a célt kell szolgálnia úgy a ml büszkeségünknek, a mind nagyobb lombozatú fává terebélyesedő csurgói iskolánknak, mely ebben az iskolai évben ünnepli 150 éves jubileumát, valamint a legkisebb egykés falu törpe iskolájának is. Csakis így érik meg, de akkor bizonyosan megérik azt a súlyos áldozatot, amit sokszor a szánktól is meg vonva a falatot hozunk meg értük, hogy valóban „az egyház veteményes kertjei" legyenek. Más egyházakkal hőn óhajtom és készséggel szolgálom a békét, ha odaát is megbecsülést és egyetértésre való őszinte törekvést látok. Nagyon fájdalmas a mai kor keresztyénységének az a legmegdöbbentőbb válsága, ami a Krisztuson kivül állók előtt a keresztyénység hitelét legjobban aláássa, hogy ugyanannak a golgotai keresztáldozatnak örökösei közt nincs béke, még akkor sem, amikor a népek és világnézetek apokaliptikus élethalálharcában kockán forog a keresztyénség sorsa is. De valódi béke csak akkor lehetséges, ha nem lenézett, alsóbbrendű, missziói területnek szánt tömegnek, hanem a Krisztusban testvéreknek látnak és fogadnak el bennünket Isten lelke hozza el közénk a szeretetnek ezt a nagyobb mértékét, hogy ne a sátán vigyorogjon rajtunk, hanem együttes erővel segítsük oda megújulásra vágyódó magyar népünket az égi kegyelem forrásaihoz! A hatóságokkal való érintkezésben arra törekszem, hogy bennük Isten dicsősége szolgálatának más uton járó, de testvér alakulatait lássam s egymást segítve mindegyikünk a maga speciális hivatás körében iparkodjék a földi és mennyei haza javára munkálkodni. Lelkipásztor-, tanító-, presbilertestvéreim és tísztviselőtársaím, nem azzal a sablonos kéréssel fordulok hozzátok, hogy álljatok mellém, hanem azzal a határozott követeléssel, hogy álljatok oda velem együtt az egyház Ura, a löviskoronás Király mellé! Fogjuk meg az 0 kezét, azt az értünk átszegezettet és ne eresszük el többé, mert Őneki kell a mi vezérünknek lenni, nem nekem a ti vezéreteknek! Mi mindnyájan csak vezetettek lehetünk. Bárcsak én lehelnék az a legboldogabb, aki legjobban odaadhatja magát az 0 vezetése alá! A földi egyházban való vitézkedéshez, a mindhalálig való hűséghez az erőt Ótőle kell vennünk nektek is, nekem is. Ebben a megbízatásban különösen érzem, mennyire gyönge, erőtelen vagyok. Érzem, hogy erőtelenségemben az Ő ereje és kegyelme dicsőül meg s ha