A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. szeptember

- 14 ~ csökkent, hanyatló képességeimmel tudok esetleg valamit tenni, az Ő kegyelme által tudok, Révész Imre szavaival végzem: „Forró imádságban szün­telen kérem Istentől s kérjétek velem együtt Testvéreim ti is, hogy arra a rövid időre, amig Isten keze jónak lát engem itt tartani, én folyton szálljak alább és Krisztus folyvást növeked­jék, amikor pedig innen elmegyek, még eltűnő árnyékom se zavarja többé az ő királyi arcának akkor majd bizonyára még teljesebben felragyogó dicsőségét," Ezzel a könyörgéssel elfoglalom az esperesi széket. Közgyűlés a nagy figyelemmel meghallgatott, gazdag programmot adó és mély evangeliumi lel­kületről bizonyságot tevő beszédnek a jegyzőkönyv­ben egész terjedelmében való megörökítését hatá­rozza el. Esperes urat az üdvözlések során elsőnek a Dunántúli Egyházkerület részéről Győry Elemér egyházkerületi főjegyző, püspökhelyettes köszön­tötte, gondolatokban gazdag beszédben. Az egy­házmegye lelkésztestülete nevében Keresztes Gyula lelkészegyleti elnök, a tanítói kar részéről Lőczy Lajos csurgói íg. tanító, a somogyi evangélikus egy­ház képviseletében Fuchs Pál ev. esperes-helyettes, a külsősomogyi egyházmegye részéről Eőry Szabó Dezső esperes, a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület és az egyházmegye női tábora nevében özv. dr. Csejdy Gáborné mondtak üdvözlést, végül Fábián Mihály lelkipásztor köszöntötte az esperest egykori gyüle­kezete, a hetesi egyházközség nevében. Esperes úr az őszinte szeretettől és mélységes tisztelettől áthatott üdvözlő beszédekre közvetlen hangú és építő tartalmú köszönő beszéddel vála­szolt. Dr. ikafalvi Farkas Béla indítványára az es­peres-iktató közgyűlés főtiszteletü és méltóságos Püspök Urat táviratban üdvözölte. Az ünnepélyes esperesi beiktatás után köz­gyűlés Szabó Bálint és Batta Béla elnöklése alatt áttért a tárgysorozat további pontjainak tárgyalására,

Next

/
Thumbnails
Contents