A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

— 6 -Kérünk Atyánk: áldd meg e mi mostani egybegyülekezésünket, tanácskozásainkat az egyetértés, a szeretet lelkével, hogy ajkaink szólása, szívünk mozdulása mind-mind egy célt szolgáljon : a Te szent, a Te áldott országod mielőbbi megvalósulását itt ezen a bűnnel, könnyel és vérrel fertőzött földön! Könyörgünk hozzád anyaszentegyházunkért, ennek minden rendü-rangu tagjaiért, munkásaiért. Könyörgünk a mi édes hazánkért, ennek békességéért, boldogságáért, felvirágzására, oly sok szenvedés, megpróbáltatás után. Fájdalommal, szorongó szívvel szemléljük Atyánk a sötét felhőket, melyek a békesség egén tornyosulnak e napokban,— a közeledő vihar: egy ujabb világháború félelmes előszelét érezzük a nagy világban lejátszódó eseményekben s az ismét egymás felé irányított ágyúcsövek baljóslatú villogásában. Oh ne engedd édes Atyánk, hogy újra egymás vérében gázoljanak a népek-nemzetek s halál, öldöklés, enyészet angyalai repüljenek át a mennybolton, elhomályosítva a csillagok fényét, — inkább küldd alá karácsonyi angyalaidat, a béke követeit, hogy zendüljön meg újra a haragvó, háborgó világ felett az örökszép himnusz : Dicsőség a magasságban az Istennek, békesség a földön s jóakarat az emberekhez! Ámen. 2. A közgyűlési tagokhoz az egyházmegyei gondnok úr a következő megnyitó beszédet intézte : Nagytiszteletü Esperes Űr! Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Mikor a mai napon az Egyházmegye 25-ik évi rendes közgyűlését van szerencsém megnyitni, s amidőn úgy, mint 25 izben tettem, ez alkalommal is néhány keresetlen szót óhajtok Önökhöz az elnöki székből intézni, engedtessék meg nekem, hogy mindenek előtt az Esperesi jelentésnek arra a részére reflektáljak, ahol az Esperes úr a baráti szeretet és az elismerés hangján 25 éves gondnoki működésemről, úgy érzem, meg nem érdemelt elismeréssel egy egész oldalon át foglalkozik a negyedszázados évforduló alkalmával, szerény egyéniségemmel. (Éljenzés, taps.) Őszintén megvallom, vegyes érzést váltott ki belőlem ez a kedves megemlékezés. Mert hiszen kisebb-nagyobb mértékben minden emberben feltalálható hiúság érzése indokolja, hogy