A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

- 7 — megtisztelőnek érezzem ezt a megemlékezést és jól essék a talán meg sem érdemelt elismerő megemlékezés, mellyel az Esperes úr velem foglalkozik. De ne vegyék rossz néven, hogy egy fájó érzést is vált ki belőlem ez a megemlékezés, mert hiszen az idő gyors repülését idézi az az emlékezetembe és figyelmeztet arra, hogy az idő múlásával minden pillanatban közelebb jutok a véghez. Ezek előrebocsátása után csak röviden akarok rámutatni arra, hogy ez a 25 esztendő mennyi gyötrelmet, mennyi aggodalmat és rettegést jelentett mindenkinek, ki hazáját és Egyházát szereti és azt híven szolgálja. Mikor 25 évvel ezelőtt az Önök bizalmából a gondnoki széket elfoglalni szerenscés lehettem, váratlanul és hirtelen robbant ki a világégés s alig néhány nap után megkezdődött az a borzalmas világháború, mely négy éven át gyilkolt, rombolt és pusztított, nemcsak emberi életet és anyagiakat, hanem rombolt és pusztított lelki és erkölcsi értékeket. A négy borzalmas év eltelte után a háború befejeztével az egész emberiség vágyva várta a szájában olajággal megjelenő békegalambot, de* sajnos ez nem jelent meg, helyette napjainkig tovább folytatódott az ellenségeskedés, először sok éven át gazdasági háború dúlt, amikor szerencsétlenül megcsonkított kis országunkat az ellenség vasgyűrűjével körülzárva akarták befejezni megsemmisítésük munkáját. De az isteni gondviselés erős, hatalmas barátokat rendelt számunkra, akik megszabadítottak bennünket ellenségeink gonosz tervétől. De a békét azóta sem élvezhettük, mert elleneink tovább folytatták ellenünk propagandájukkal a diplomáciai háborút, melynek célja az volt, hogy az a szerencsétlen trianoni békediktátum, őrült emberek őrült munkája továbbra is guzsbakötve tartsa ezt az élni akaró s életre hivatott ezeréves magyar nemzetet. Elmondhatjuk Jeremiás prófétával (14. rész 19. vers) „Békességet vártunk, de nincs semmi jó és gyógyulásnak idejét, de imé itt van ismét a rettegés." Mert hiszen, ha volt is a legutóbbi időkben örömünk, mit elszakitott Felvidéki és Kárpátaljai testvéreinknek az anyaországhoz történt visszacsatolása váltott ki belőlünk, ma ismét olyanok a viszonyok, mint 25 évvel ezelőtt, gondnoki székem elfoglalásakor volt, most ismét rettegünk, hogy túlságosan feszült külpolitikai helyzetben, mely pillanatban robbanhat ki az előzőnél is borzalmasabb világfelfordulás?